— Márk, hová lett a pénz?

A férfi zavartan megvakarta a tarkóját.

— Tudod… nem készültem el időben a munkával. A határidő csúszása miatt csak a felét fizették ki. Úgyhogy kénytelen voltam a… a mi pénzünkből kipótolni, hogy rendezzem a tartozást.

— Nem, Márk. Az nem „mi pénzünk” volt, hanem az enyém. Pontosan megbeszéltük, hogy ahhoz nem nyúlsz.

— …hogy nálad minden kézben van, közben meg feltöröd a perselyt?

— Próbáld már megérteni, Nóra, ezt anyáért tettem!

— Márk, sajnálom, de most tényleg túl messzire mentél. Az édesanya fontos, ezt senki nem vitatja. De kellene, hogy legyenek határok. Kingánál viszont mintha nem léteznének. Arra kérlek, add vissza a pénzemet.

— Egyébként azt hittem, legalább ötször ennyi volt abban a dobozban…

— Az nem a te dolgod. Én sem számolgatom a te félretett forintjaidat, igaz?

— Persze — emelte fel a hangját Márk. — Az én fizetésemből tartok el két családot!

— Akkor miért van kettő? Most a te családod én vagyok és Levente. Az édesanyád felnőtt ember, képes gondoskodni magáról. Valahogy mindig akad valaki, aki eltartja: előbb a férje, aztán a nagyobbik fia, most pedig te…