— Nálunk természetes, hogy segítünk egymásnak! — sértődött meg Márk.

— A segítség és a kizsarolás nem ugyanaz — zárta le a vitát Nóra kérlelhetetlenül.

Ezek után majdnem két hétig alig szóltak egymáshoz. Levente értetlenül figyelte a fagyos csendet. Nem értette, miért haragszik anya apára, és apa miért olyan komor anyával. A kisfiú a kertben talált kavicsokat hordott be nekik, mintha kincsek lennének, anyukájának a legszebb pitypangokat tépte, apukájának pedig komolyan, férfias mozdulattal kezet nyújtott, amikor hazaért. De a mosoly egyik szülő arcára sem tért vissza.

Aztán megérkezett a nagymama, és újabb hullámokat vert az amúgy is zaklatott víz.

— Márkikám, Nórácska, Leventém! Férjhez megyek!

Kinga karcsúsított nadrágban és rikító blúzban, megfiatalodva, szinte berobbant a lakásba. Magas sarkú cipője kopogott a parkettán, ahogy izgatottan körbejárt.

— Férjhez? — húzta össze a szemöldökét Nóra.

— Jaj, már megint az a nézés! Pedig hálás akartam lenni a beutalóért! Ha nincs az a gyógyüdülés, sosem találkozom Kristóffal. Igazi főnyeremény! Magas, sármos, művelt, ráadásul jómódú is. Nézd csak! — dugta Nóra orra alá a kezét. — Látod ezt a gyűrűt? Ilyet nem ajándékoz akárki!