«Téged, Lillám, azonnal kivágnálak.» — vágott vissza Kinga sértetten
Egy önző, bántó rokoni jelenlét mérhetetlen terhét viselem.
— Halló, Lilla? Lillácska, hallasz engem egyáltalán? — harsant fel a telefonban a nagynéni hangja, mire Lillát hirtelen elfogta a kísértés, hogy egyszerűen megszakítsa a hívást. — Na, válaszolsz végre?
— Figyelj ide, holnap megyek hozzátok. Két hétre maradok, mert Debrecenben dolgom akad.
— Micsoda, hogy szállodába? Te teljesen elvesztetted a józan eszedet, Lilla? Felhívjam az anyádat, hogy rendet tegyen a fejedben?
Lillának sosem volt szerencséje a rokonsággal. Az anyai ág különösen bővelkedett olyan családtagokban, akik nem ismerték a határokat, és természetesnek vették, hogy mások életébe bejárásuk van. Tapintat? Az náluk ismeretlen fogalom volt.
Lilla már számtalanszor kérte az édesanyját, Emesét, hogy ne irányítsa hozzá a vidéki rokonokat, mert elege van az állandó vendégjárásból. Emese azonban hajthatatlan maradt.
— Ne rontsd el a viszonyt a családdal, kislányom — ismételgette rendre. — Nálunk nem szokás visszautasítani a rokonságot. Ha segítséget kérnek, kötelességünk befogadni őket, tisztességgel.