Aztán ellentmondást nem tűrő hangon hozzátette:

— Másfél óra múlva legyél az állomáson. A vonatom pontosan 7:30-kor érkezik. Ne késs el.

— És nehogy elkéss!

Lilla erre már teljesen felriadt az ágyban.

— Várj csak, Kinga néni… te most Debrecenben vagy?

— Mondhatni a küszöbén! Hamarosan befut a vonat. Már fél órája ezt magyarázom neked! Szedd össze magad, mosakodj meg, és indulj az állomásra!

Lilla lázasan keresett valami kibúvót.

— De mi most nem is vagyunk otthon — vágta rá hirtelen.

A vonal túlsó végén gúnyos nevetés hallatszott.

— Szép próbálkozás! Az otthoni számot hívtam, drágám. Talán magaddal hurcolod a vezetékes telefont is?

— Fél óra múlva elutazunk Márk rokonaihoz — erősködött tovább Lilla.

— Engem ez egy cseppet sem érdekel. Gyere, és kész! Minden pénzemet rád beszéltem el a mobilon! Na, indulok.

A vonal megszakadt.

Lilla kelletlenül felébresztette a férjét, és tömören beszámolt a történtekről. Márk arca azonnal elborult.

— Én ugyan ajtót nem nyitok neki — jelentette ki dühösen. — Ácsorog majd egy darabig, aztán megunja. Foglaljon szobát egy panzióban. Meddig mehet ez még így? Ez a lakás nem átjáróház!

Bár Lilla lelke mélyén bántotta a dolog, végül mégis beadta a derekát a férje akaratának.

Körülbelül két és fél órával később vad dörömbölés rázta meg az ajtót. Kinga néni, miután sem a mobilon, sem a vezetékesen nem érte el őket, saját kezébe vette az ügyet, és valahogy felkutatta a lakást. Most teljes erőből verte az ajtót.

Lilla nem mozdult. Közel egy órán át hallgatta a kitartó kopogást és a zúgolódást, miközben a folyosón leskelődött. Amikor végre csend lett odakint, még negyedórát kivárt, csak azután nyitotta résnyire az ajtót. A lépcsőház üresnek tűnt.

Megkönnyebbülten már indult volna vissza aludni, amikor éles hang hasított a csendbe:

— Megállj csak! Azt hitted, túljársz az eszemen? Tudtam én, hogy itthon vagytok!

Lilla keze remegni kezdett. Kilépett a folyosóra, és meglátta Kinga nénit, aki a lépcsőn ült, a bőröndjei mellett.

— Hol van az a férjed? — förmedt rá az asszony. — Szólj neki, hogy hozza be a csomagjaimat! És ne hidd, hogy ennyiben hagyom. Visszamegyek, és mindent elmondok az édesanyádnak! Az ember a saját nagynénjét sem engedi be? A lépcsőn várakoztatja, ráadásul hazudozik!

Így történt, hogy Kinga néni végül tíz teljes napra beköltözött hozzájuk, és egyetlen fillért sem költött magára.

A hetedik nap végére Lilla úgy érezte, menten világgá szalad. A nagynéni minden apróságba belekötött, és egy perc nyugtot sem hagyott neki.

— Jaj, Lilla, hogy elhanyagoltad magad! — csipkedte meg fájdalmasan az oldalát. — Egyáltalán tükörbe nézel mostanában? Vigyázz, mert a Márk egyszer csak talál magának egy csinos, karcsú nőt, és hidd el, igaza lesz! Mit látott benned? Se csín, se forma, se rend a ház körül!

A konyhában sem volt kegyelem.

— Ki főzi így a tésztát? Egy darabka vajat kell dobni a vízbe, hogy ne ragadjon össze! Te meg leöblíted hideg vízzel? És aztán csodálkozol, hogy ízetlen az egész!

Lilla napról napra egyre feszültebben tűrte a folyamatos kritikát, és egyre gyakrabban tette fel magának a kérdést, meddig kell még elviselnie ezt az állapotot.