«Hazamegyek a szüleimhez» — kimért kijelentés, bőröndöt vett elő
Nem tűröm tovább a tolakodó, lekezelő beavatkozásukat
– Eszterkém, drágám, süss-főzz valami finomat nekünk!
Egy órán belül ott leszünk – szólt bele a telefonba Hajnalka határozott, ellentmondást nem tűrő hangon, mintha nem is kérne, hanem közölne.
Arra sem vette a fáradságot, hogy megkérdezze, alkalmas-e az időpont. Soha nem kérdezett.
Eszter a füléhez szorította a készüléket, és két ujjával megmasszírozta a halántékát.
Már megint… Istenem, megint.
Két hét alatt ez volt a harmadik alkalom. Bele sem mert gondolni, az elmúlt évben hány hétvégéje ment rá arra, hogy Gergő családját vendégelje.
– Hajnalka néni, említettem, hogy ma egy halom dolgozat vár rám, ki kell javítanom őket… – próbált tiltakozni, de a vonal túlsó végén már csak a bontás egyhangú sípolása hallatszott.
Mit is remélt? Hogy majd azt mondja: „Jaj, kincsem, akkor máskor megyünk”? Ugyan már.
Gergő ekkor lépett ki a fürdőből, törölközővel dörzsölve nedves haját. A levegőben mentolos tusfürdő illata terjengett.
– Ki hívott ilyen korán? – kérdezte gondtalanul, mit sem sejtve a közelgő viharról.
– Az anyád. Megint.
Eszter nem próbálta palástolni az ingerültségét. Nem is akarta.
– Hát ez nagyszerű! – mosolyodott el Gergő. – Rég találkoztunk velük.
Eszter szinte felnevetett döbbenten.
– Rég? Gergő, múlt hétvégén is itt voltak!
Elegem van abból, hogy ingyen szakácsnő és felszolgáló legyek!
A férfi arca elkomorult.
– Ne kezdd már, kérlek. A szüleimről van szó, nem idegenekről. Egy ebéd elkészítése igazán nem a világ vége. Nem kérem minden nap.
Nem minden nap… Csak épp minden héten.
Az ismerős, sós keserűség lassan hömpölygött fel benne, mint amikor a tenger hulláma elönti a partot. De tudta, hiába vitatkozna. Gergő nem értené.
A soproni telkük – amelyre három éven át spóroltak, lemondva nyaralásról, apró örömökről – egyre inkább Hajnalka második otthonává vált. Először havonta jöttek, aztán kéthetente, mostanra pedig úgy tűnt, természetesnek veszi, hogy bármikor beállíthat.
Mintha Eszter a saját házában lenne személyzet.
Pontosan hatvan perc múlva – Hajnalka mindig katonás pontossággal érkezett – fékcsikorgás hallatszott az udvarról. Eszter kelletlenül lépett ki a tornácra, mintha ítéletet készülnének felolvasni neki.
A kopott Toyotából nemcsak Hajnalka és László szállt ki. Eszter döbbenten látta, hogy két ismeretlen házaspár is követi őket.
Teljesen vadidegen emberek.
– Megérkeztünk! – rikkantotta vidáman Hajnalka, miközben szatyrokat lobogtatott. – Eszterkém, hadd mutassam be őket: ők a Kárpátiék, ők pedig a Szabóék. Gondoltuk, megmutatjuk nekik a kis paradicsomotokat. Ugye, mesés ez a hely?
Eszter lába gyökeret vert a deszkákon. Csak egyetlen gondolat zakatolt benne: ez biztosan csak egy rossz álom.
Gergő mögötte állt meg. Az arcán látszott, hogy őt is váratlanul érte a látvány.
– Anya, nem szóltál, hogy vendégeket is hozol… – jegyezte meg végül óvatosan.
Hajnalka legyintett.
– Ugyan, miért kell ebből ügyet csinálni? Tágas a ház, elférünk. Hoztunk húst grillezni. László begyújt, te pedig, Eszterkém, dobsz össze pár salátát. A krumplit süsd meg fóliában, fokhagymával. Olyan ügyes vagy!