«Ajándékozzuk oda anyának Réka autóját!» — felindultan kiáltotta
A pillanat kegyetlen, igazságtalan és emlékezetes.
A születésnapi összejövetelen mindenki jókedvűen beszélgetett, amikor Gergő váratlanul előállt egy ötlettel: szerinte Réka autóját ajándékozhatnák oda az édesanyjának. A mondat úgy csattant a levegőben, mint egy rosszul időzített poén. A vendégek arcán megfagyott a mosoly, és a hirtelen támadt csend pillanatok alatt lehűtötte Gergő lelkesedését.
Pedig minden egészen máshogyan kezdődött.
Réka első pillantásra beleszeretett abba a hófehér, elegáns külföldi autóba. A kereskedés udvarán állt, a tűző júliusi napfényben szinte vakított a frissen polírozott karosszéria. A csillogása valami különös módon azonnal megragadta a tekintetét, és abban a másodpercben érezte: ez az autó hozzá tartozik.
Nem volt vadonatúj, mégis kifogástalan állapotban várta új gazdáját. Letisztult vonalai, ápolt belső tere, a működő klímaberendezés mind azt sugallták, hogy gondosan vigyáztak rá.
– Mennyibe kerül? – kérdezte az értékesítőtől, miközben már eldöntötte, hogy meg fogja venni.
Az ár hallatán meglepődött: pontosan annyi forintot kértek érte, amennyit ő otthon, egy régi cipősdobozban félretett. Mintha a sors időzítette volna így, mintha az autó rá várt volna.
A barátnői hitetlenkedve csóválták a fejüket.
– Te tényleg mindenen spórolsz? – kérdezték.
– Nem spórolok, csak tudom, mire érdemes költeni – felelte nyugodtan.
Gergő eleinte nem értette a lelkesedését.
– Hiszen már van autónk – mutatott rá a kék Ladájára. – Minek még egy?
– Mert szeretnék egy sajátot – válaszolta Réka higgadtan.
És ez nem hirtelen ötlet volt. Régóta vágyott rá, hogy akkor üljön volán mögé, amikor kedve tartja. Hogy ne kelljen a férjétől függnie, ne kelljen magyarázkodnia, miért van szüksége az autóra hétvégén. A szabadság érzését akarta.
– Túl nagy kiadás – próbálta lebeszélni Gergő. – Inkább a nyaralóra költhetnénk, vagy lecserélhetnénk a bútorokat.
Réka azonban hajthatatlan maradt. Nyolc éve dolgozott egy reklámügynökségnél: kezdetben ügyfélkapcsolati munkatársként, később már osztályvezetőként irányította a csapatát. Jó fizetést kapott, izgalmas projekteken dolgozott, és úgy érezte, joga van saját döntéseket hozni a pénzéről.
Gergő mérnökként helyezkedett el egy gyárban. Megbízható, kiszámítható munkája volt, de a keresete elmaradt a feleségéétől. Soha nem beszélt erről nyíltan, és látszólag nem zavarta, hogy Réka többet visz haza.
Márciusban aztán valóra vált az álom. Egy négyéves, egy tulajdonostól származó, teljes felszereltségű fehér Hyundai Solaris lett az övé.
– Elvisszük – mondta határozottan, alkudozás nélkül.
Az első hetekben szinte túlzott óvatossággal vezetett, mintha minden apró karcolástól félt volna. Esténként gyakran csak azért ment le az udvarra, hogy ellenőrizze: ott áll-e még a helyén. Tenyerével végigsimított a még langyos motorháztetőn, és elégedetten mosolygott.
Gergő morgolódott a magas biztosítási díj és az üzemanyagárak miatt, és továbbra sem értette, mi szükség két autóra egy családban. Idővel azonban megbékélt a helyzettel. Sőt, amikor a szomszédok érdeklődtek, kié az új fehér autó, büszkén felelte:
– A miénk.