– Ez aztán a remek tréfa! – csattant fel Levente menyasszonya. – Ha ennyire fontos neked az édesanyád kényelme, vegyél neki saját pénzből autót!

– Nem más tulajdonával kellene nagyvonalúnak lenni – tette hozzá határozottan.

– Pontosan! – bólogatott Balázs bácsi. – Mégis hogy képzelted ezt?

– És milyen könnyű más zsebéből költekezni – jegyezte meg Zoltán, Eszter férje. – A nagylelkűség így nem kerül sokba.

Nevetés hullámzott végig az asztalon. Gergő egyre vörösebb lett, idegesen gyűrögette a szalvétát az ujjai között.

– Nem gondoltam komolyan… – mondta alig hallhatóan.

– Persze, hogy nem – vigyorgott Márk. – Csak fel akartál vágni.

– Más számlájára – szúrta közbe valaki.

– Elég legyen, Zoltán – próbálta csillapítani a kedélyeket Kinga.

– Mi az, hogy elég? Csak kimondom, amit mindenki lát. Hősiesen osztogatja azt, ami nem is az övé.

Ilona ekkor felállt.

– Gergő, ülj rendesen – szólt rá élesen. – Mit beszélsz összevissza?

– Anya…

– Ismerlek már. Előbb kimondod, aztán kezdesz gondolkodni – csóválta a fejét.

Ebben a pillanatban lépett az asztalhoz Réka. Látta, hogy mindenki derűs, de nem értette az okát.

– Miről maradtam le? – kérdezte, miközben helyet foglalt a férje mellett. – Min nevet mindenki?

– Hát, a te férjed… – kezdte Levente, de elakadt.

– Mit csinált? – nézett Réka Gergőre.

– Úgy döntött, hogy az autódat ajándékba adja az édesanyádnak – magyarázta Eszter, alig visszatartva a kacagását. – Épp ezt a nemes gesztust tárgyaljuk.

Réka lassan a férjére fordította a fejét. Gergő lehajtott tekintettel bámulta a tányérján maradt salátát.

– Ez igaz? – kérdezte halkan.

– Én csak úgy mondtam…

– Értem – bólintott nyugodtan Réka. – Akkor holnap bemegyek, és átíratom az autót anyára.

Elvégre nem szeretném, ha egyik nap kilépnék a házból, és a kocsi már máshol lenne, mert te nagylelkűen továbbajándékoztad. Vagy épp valaki másnak.

Újabb nevetés söpört végig a társaságon. Még Ilona szája sarka is megremegett.

– Réka, te aztán tudsz válaszolni! – törölgette a könnyeit Balázs.

– Miért is ne? – vont vállat ártatlanul Réka. – Ha a férjem ilyen könnyedén dönt a tulajdonomról, ideje rendet tenni a papírok között. Ki tudja, legközelebb mit talál ki.

– Réka, tényleg nem gondoltam komolyan – kérlelte Gergő.

– Tudom, drágám. De a tréfa tréfa, a hivatalos ügyek pedig hivatalos ügyek. Holnap első dolgom lesz elintézni.

Márk közben komoran ült. A provokációja visszafelé sült el: nem testvéri veszekedés lett belőle, hanem közös derültség Gergő rovására.

Az este hátralévő része békésen telt. Benedek elfújta a tortán a gyertyákat, mindenki énekelte a „Boldog születésnapot”, a gyerekek lufikkal szaladgáltak a nappaliban. Mégis maradt egy halvány feszültség a levegőben.

Hazafelé taxival mentek, szinte szótlanul. Gergő az ablakon túl suhant fényeket figyelte, Réka pedig a telefonját lapozgatta.

Otthon átöltöztek. Gergő a konyhában maradt, bűntudatosan.

– Ugye nem gondoltad komolyan az átírást? – kérdezte óvatosan.

Réka elmosolyodott.

– Dehogy. Csak szerettem volna, ha legközelebb kétszer is meggondolod, mielőtt az én dolgaimról határozol.

Hétfőn Ilona telefonált.

– Réka, kedvesem, ne haragudj Gergőre. Ő már csak ilyen: hamarabb beszél, mint ahogy mérlegelne. És Zoltán is mindig hergeli.

– Nem haragszom – felelte nyugodtan Réka.

– Tudom én, hogy a ti családotok rajtad áll. És az autó is a te neveden van – jogosan.

A vonal másik végén csend lett, mintha Ilona ezzel nemcsak tényt, hanem elismerést is kimondott volna.