– Vállald át a tartozásaim felét, és mondj le a követeléseidről a hétvégi házzal kapcsolatban.

Réka ügyvédje, egy határozott fellépésű fiatal nő azonnal közbeszólt:

– Az ügyfelem nem fogja más adósságait átvállalni. A nyaraló eladását pedig külön vizsgálják majd, mivel felmerült az okirathamisítás gyanúja.

Katalin ajka vékony csíkká préselődött.

– Mondtam, Gábor, hogy vele lehetetlen dűlőre jutni. Mindig is számító volt.

Réka felé fordult.

– Számító? Tíz éven át a családért éltem. A fizetésem egy fillérét sem tartottam meg magamnak. Minden ünnepen ajándékot vittem önöknek, orvoshoz kísértem, amikor beteg volt. És most én vagyok az önző?

A tárgyalás három órán át húzódott. Végül a bíróság a törvény szerinti vagyonmegosztást rendelte el, és a hétvégi ház adásvételét érvénytelennek nyilvánította a hamis aláírás miatt. Az okirat-hamisítás ügyében külön eljárás indult.

Levente elhelyezéséről szólva a bíró figyelembe vette a pszichológusi véleményt, az iskolai jellemzést, valamint azt, hogy Gábornak rendezetlen hitelei vannak, és korábban közrend elleni kihágás miatt is eljárás indult ellene. A döntés szerint a fiú az édesanyjánál marad, az apának pedig meghatározott láthatási időpontokat szabtak meg.

A téli szünet előtti iskolai ünnepség zsúfolásig megtöltötte a tornatermet. Levente egy jelenetben szerepelt, a telet személyesítette meg, csillogó díszítéssel az arcán.

Réka a harmadik sorban foglalt helyet. Két székkel arrébb Gábor ült – nem beszélték meg, egyszerűen így alakult.

Az előadás után, amikor a gyerekek az öltözők felé rohantak, Gábor odalépett hozzá.

– Szia. Nagyon ügyes volt, nem?

– Igen, az volt – bólintott Réka.

– Átmehetek hozzá a hétvégén? – kérdezte bizonytalanul. – Vettem neki egy ajándékot, szeretném személyesen odaadni.

– Természetesen. Vár téged.

Egy pillanatig csendben álltak egymás mellett. Már nem voltak ellenségek, de a barátságtól is távol.

– Elkezdtem terápiára járni – szólalt meg váratlanul Gábor. – Csatlakoztam egy csoporthoz is a szenvedélybetegeknek. Négy hónapja nem fogadtam.

Réka őszintén nézett rá.

– Örülök neki.

– Bocsánatot szeretnék kérni. Mindenért. Főleg azért a megjegyzésért… a konyháról.

Réka halványan elmosolyodott.

– Tudod, furcsa, de talán hálás is lehetek érte. Az volt az utolsó csepp, ami ráébresztett, hogy lépnem kell.

Gábor szomorkásan biccentett.

– Valószínűleg tényleg az anyám mellett maradt a helyem. Soha nem tanultam meg igazán felnőni.

Ekkor Levente futott feléjük, kipirultan, boldogan.

– Anya! Apa! Láttátok, milyen jól ment?

Egyszerre hajoltak le hozzá, hogy megöleljék. A fiú feje fölött egy pillanatra találkozott a tekintetük. Gábor szemében ott volt a múlt miatti bánat és a remény, hogy egyszer jobb apává válhat.

Réka tudta, hogy nem tér vissza hozzá. Mégis, hosszú idő után először nem haragot érzett, hanem csendes bizonyosságot: helyesen döntött.

Mindannyian elfoglalták a saját helyüket az életben – és ez egy tisztább, kiegyensúlyozottabb fejezet kezdetét jelentette számukra.