«Most zsarolni próbálsz a saját lányoddal?» — kérdezte Eszter rémülten
Kegyetlen, aljas játszma, ami megráz.
— Elment az eszed? Lakást akarsz? Most komolyan? Tényleg természetesnek gondolod, hogy több millió forintot érő ingatlant írjak a nevedre csak azért, mert az én pénzemen élsz, és naponta ránézel a lányodra?
— Ugyan már, mi ebben a különös? — vont vállat közönyösen Gábor. — Sajnálod a saját gyereked apjától? Van új férjed, fiatal, majd együtt megkeresitek újra.
Őszintén szólva teljesen kimerültem. Ha nem íratod át a lakást, akkor vidd magadhoz Lillát. Akár holnap. Elegem van abból, hogy pórázon tartott, ingyenes bébiszitterként éljek.
A volt férj pontosan egy órával azután toppant be, hogy Eszter elutalta a szokásos összeget. Soha nem szólt előre, egyszerűen csak megjelent, és kész tények elé állította.
— Húzódj arrébb, be akarok menni — furakodott be durván az előszobába. — Beszélnünk kell. Komolyan.
Balázs megfeszült, de Eszter alig észrevehetően intett: nincs ok aggodalomra. Gábor besétált a konyhába, nagyot sóhajtva lerogyott egy székre, és úgy terpeszkedett az asztalnál, mintha még mindig itt lakna.
— Lilla a szomszédban van — vetette oda, megelőzve a kérdést. — Figyelj, Eszter, ez így nem mehet tovább. A végére értem. Fogalmad van róla, mit jelent egyedül nevelni egy gyereket?
— Egyedül? — kérdezett vissza halkan Eszter, és a tekintete megkeményedett.
Eszter hitetlenkedve felnevetett, aztán hirtelen elkomorodott.
— Mégis miről beszélsz? Minden hónapban utalok neked pénzt. Én fizetem az orvost, a ruhákat, az ételt is.
A hangja egyre határozottabb lett.
— Te alig dolgozol, és gyakorlatilag csak annyi a dolgod, hogy elvidd Lillát az iskolába, meg megmelegítsd azt az ételt, amit előre megfőzök és több napra odaviszek.
— Pont erről van szó! — csapott a levegőbe Gábor, látványosan gesztikulálva. — Nálad minden a pénzről szól. De mi van az én életemmel? Az időmmel? Az idegeimmel?
Felkelt a székről, idegesen járkálni kezdett.
— A legjobb éveimet élem, mégis úgy érzem magam, mintha rács mögött lennék. Nem hozhatok fel senkit a lakásba. Mindenütt gyerekjátékok, meg a cetlijeid a hűtőn.
— A lakásba? — kérdezett vissza Eszter hűvösen. — Emlékeztess csak, kié az a lakás?
— Ezért jöttem — hajolt közelebb Gábor. — Lilla ragaszkodik hozzám. Szüksége van az apjára. De a te lakásodban én csak megtűrt vendég vagyok.
Keserűen folytatta:
— Amint betölti a tizennyolcat, kiraksz onnan. Mehetek, amerre látok.
— Az a lakás az enyém. A nagymamámtól örököltem — felelte Eszter nyugodtan. — Csak azért lakhatsz ott, mert ott él a lányom is.
Gábor mély levegőt vett.
— Nézd, beszéltem pár emberrel. A gyerek stabilitása érdekében át kellene íratnod rám az ingatlant. Mondjuk ajándékozással.
A szeme elszántan villant.
— Akkor végre biztos lehetnék a jövőmben, és normálisan tudnék foglalkozni a lányommal.
— …foglalkozni a nevelésével. Ez így igazságos. Az életem legjobb éveit áldozom rá.
Eszter néhány másodpercig szólni sem tudott. Döbbenten nézte volt férje elégedett arckifejezését.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz