A férfi hitetlenkedve nézett rá.

– Nem hiszed? Csináljunk DNS-tesztet. Kifizetem én. És ha bebizonyosodik, hogy az apja vagy, tartásdíjat is kérek. Nemcsak Lillára, hanem Márkra is visszamenőleg. Egy fillért sem felejtek el. Sőt, akár azt is elintézem, hogy a kiskorú gyerekeid részesedést kapjanak az új lakásodból.

– Nincs ilyen törvény… – hebegte Zoltán.

– Majd találok – felelte Nóra elszántan.

Érezte, hogy elragadják az indulatok, tudta, túl messzire megy, de annyira belefáradt már ebbe az egészbe. Olyan nyugodtan éltek a gyerekekkel. A szülei mindig segítettek, a testvérei is ott álltak mögötte. Erre most a semmiből újra felbukkant Zoltán.

Ahogy ránézett, döbbenten ismerte fel: valójában sosem tudta, kihez ment feleségül.

Emlékezett arra az éjszakára, amikor ügyeletben volt. Az apja rohant be egy lázas kisfiúval, mert nem érkezett meg időben a mentő, ő pedig pánikba esve a legközelebbi kórházba vitte a gyereket. Történetesen abba, ahol Nóra dolgozott.

A biztonsági őrrel vitatkoztak éppen, amikor Nóra meghallotta a zajt, kiment, és végighallgatta az apát. Tudta, hogy szabályt sért, de nem tudta volna elküldeni őket. Gyorsan megvizsgálta a gyereket ott, a folyosón, és azonnal hívta a mentőket. Vakbélgyulladás gyanúja merült fel, így a fiút sürgősen továbbküldték.

Másnap az apa visszajött megköszönni a segítséget. Akkor tudta meg, hogy a kisfiúnak epehólyag-problémája is van, ezért szigorú diétára szorul majd. Később együtt érkeztek a kórházba – Zoltán és a fia, Márk.

Nóra szíve azonnal meglágyult a gyermek iránt. Pont ilyennek képzelte mindig a saját fiát: értelmesnek, komolynak, a koránál érettebbnek. Márk nem fecsegett összevissza, hanem figyelmesen, okosan beszélt.

Nem sokkal korábban Nóra fájdalmas szakításon volt túl. A párja megcsalta, és ez annyira összetörte, hogy egy ideig rá sem tudott nézni más férfira. Pedig korábban arról álmodott, hogy Benedekkel összeházasodnak, lesz egy fiuk és egy lányuk. A fiúnak mindig védenie kell majd a húgát – így képzelte. A kislánynak már a nevét is tudta: Lilla. Ezt a nevet dédelgette magában, újra és újra kimondva.

Csak a fiú nevével nem jutott dűlőre. Aztán amikor megismerte Zoltánt és Márkot, hirtelen világossá vált számára: ha egyszer fia születik, olyan szeretné, mint ez a kisfiú – kedveset, értelmeset, tiszta lelkűt.

Márknak nem volt édesanyja. Hosszan tartó betegség után halt meg, amikor a fiú még járni sem tudott. Az anyai nagymama nem vállalhatta a nevelését, így Zoltán a saját szüleihez vitte vidékre. A gyerek hároméves koráig ott élt, majd amikor sikerült óvodai helyet szerezniük, Zoltán magához vette. Ketten éltek a városban, takarékoskodtak, gyűjtöttek egy saját lakásra, amelyet annak idején még nem tudtak megvenni.

…amelyet annak idején még nem tudtak megvenni.

Így történt, hogy Nóra szinte észrevétlenül egyre szorosabban kötődni kezdett Zoltánhoz – de nem miatta, hanem Márk miatt. A kisfiú félénken, apró lépésekkel lopta be magát a szívébe, míg végül teljesen elfoglalta azt. Nem volt hangos vagy követelőző, egyszerűen csak ott volt, és a jelenléte mindent megváltoztatott.