«Mostantól ez a lakás jogilag az enyém» — Ilona kijelentette
Micsoda aljas árulás ez.
Eszter a saját lakása ajtajában állt, és képtelen volt felfogni, amit lát. Az anyósa, Ilona, magabiztos arckifejezéssel lóbálta a kezében a bejárati kulcsot – azt a kulcsot, amelynek csak nála kellett volna lennie.
— Ez mégis mit jelentsen? — kérdezte remegő hangon, amelyben a döbbenet és a harag egyszerre vibrált.
— Pontosan azt, amire gondolsz, kedvesem — felelte Ilona elégedett mosollyal. — Mostantól ez a lakás jogilag az enyém. Minden szabályosan le van papírozva, közjegyző előtt.
— Miféle közjegyző? Miről beszél maga?
Az asszony komótosan előhúzott néhány iratot a táskájából, és Eszter kezébe nyomta.
— Olvasd csak el. A férjed, Gábor, már fél évvel ezelőtt nekem ajándékozta ezt az ingatlant. Ajándékozási szerződéssel. Úgy gondoltam, majd meglepetés lesz.
Eszter ujjai remegtek, ahogy végigfutotta a sorokat. Ott volt Gábor aláírása. A pecsét is hitelesnek tűnt. A szíve a torkában dobogott.
— Gábor! — kiáltott a hálószoba felé. — Azonnal gyere ide!
A férfi néhány másodperc múlva megjelent a folyosón, de kerülte a felesége tekintetét.
— Elmagyaráznád, mi ez az egész? — kérdezte Eszter, az orra alá tolva a dokumentumokat. — Tényleg odaajándékoztad a lakásomat az anyádnak?
— Eszter, értsd meg… anya egyedül él abban a szűk kis társbérletben — kezdte mentegetőzve Gábor. — Azt hittem, átköltözhetnénk hozzá, és így nagyobb biztonságban lenne minden, ha a lakás az ő nevén van…
— Biztonságban? — Eszter hitetlenkedve nézett rá. — Elment az eszed? Ezt a lakást még az esküvőnk előtt vettem! Ez az én tulajdonom!
— De házasok vagyunk… — motyogta a férfi. — Ami a családé, az közös. Anya szerint is így helyes, ha a család legidősebb tagja kezeli a vagyont.
Ilona elégedetten bólintott.
— Látod, Eszter? A fiam átlátja a helyzetet. Mostantól én rendelkezem itt. És úgy lesz minden, ahogy én mondom.
— Ti teljesen megőrültetek? — Eszter a homlokához kapott. — Gábor, felfogod, mit tettél? Olyasmit ajándékoztál el, ami soha nem is volt a tiéd!
— Hogyhogy nem volt az enyém? Hiszen összeházasodtunk! — értetlenkedett Gábor.
— Az a vagyon, amit a házasság előtt szereztem, továbbra is az én külön tulajdonom — mondta Eszter határozottan. — Nem volt semmiféle részesedésed benne. Nem adhattad oda.
Ilona eközben már úgy lépett be a nappaliba, mintha mindig is ott lakott volna.
— Nos, kezdjük el rendbe szedni a dolgokat? — fordult a fiához. — Eszter, pakold össze a holmidat. Ideiglenesen költözzetek a szüleidhez. Majd később talán találunk nektek egy kis szobát valahol.
Ekkor Eszterben valami végérvényesen átbillent. Ez nem félreértés volt. Ez előre kitervelt húzás.
— Honnan volt pénz a közjegyzőre? — kérdezte hirtelen. — És ki beszélt rá benneteket erre az ajándékozásra?
Ilona arca egy pillanatra megfeszült, de gyorsan visszanyerte fölényét.
— Lényegtelen. A fontos az, hogy minden törvényes.
— Anya, talán mégsem kellett volna… — kezdte bizonytalanul Gábor, de Ilona élesen közbevágott:
— Gábor, te magad mondtad, hogy ez a lakás túl nagy luxus egy fiatal párnak. Hogy jobb, ha az idősebb generáció kezében van.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz