De este még hátravolt egy beszélgetés Balázs édesanyjával.

A telefon rezgése élesen hasított a csendbe. Eszter rá sem nézett a kijelzőre, tudta, ki az. Ilona.

– Mit műveltetek Nórával?! – harsant a hang a vonal túlsó végén. – Hogy volt képetek kirakni a saját testvéredet? Mondtam, hogy még gyerek!

Eszter az ölében tartott dobozra szorította a kezét, ujjai elfehéredtek. Balázs mellette állt, zsebre tett kézzel, és minden szót hallott.

– Anya – szólalt meg nyugodtan, szinte szokatlan higgadtsággal. – Figyelj rám. Nóra ellopta Eszter családi ereklyéjét. El akarta adni. Ez nem csíny, hanem lopás.

– De ő a lányom! – csuklott meg Ilona hangja. – Nem teheted…

– Megtehetem – válaszolta Balázs, továbbra is emelt hang nélkül. – Eszter a feleségem. Ez az ő otthona is. Nóra átlépett minden határt. Amíg nem vállalja a felelősséget és nem kér bocsánatot, ide nem jön vissza.

A vonal túlsó végén néma csend támadt, mintha Ilona levegőt keresne a válaszhoz.

Balázs némán tartotta a kagylót, mintha a hallgatásával is nyomatékot adna a döntésének.

Eszter összeszorított fogakkal figyelte, majd halkan megszólalt:

– Elég legyen. Itt most nem hisztiről beszélünk, hanem határokról. Bizalomról. Tiszteletről. És az emlékeimről.

– Emlékekről? – Ilona hangja felszökött, élesre váltott. – Ne csinálj már ebből tragédiát! Hiszen ő a férjed testvére!

– Igen, anya – felelte Eszter nyugodtan, szinte kimérten. – A húga. De ez az én otthonom is. És amíg nem vállalja a felelősséget azért, amit tett, nem lépi át újra ezt a küszöböt.

A vonal túlsó végén a tiltakozás elhalt. Egy félbehagyott szó foszlánya maradt csak, aztán csend. Balázs lassan bontotta a hívást.

Eszter leült a kanapéra. Maga elé húzta a kis fadobozt, felnyitotta, és óvatosan kivette belőle a régi brosst. Ujjai gyengéden simították végig a hideg fémet, majd a blúzára tűzte. Balázs mögé lépett, karjait a vállára fonta.

– Meglepően higgadt vagy – jegyezte meg csendesen.

Eszter halványan elmosolyodott.
– Hosszú út vezetett idáig. De nem akarom, hogy Nóra újra átgázoljon rajtunk.

– Értem – bólintott Balázs. – És együtt fogjuk megtartani ezeket a határokat.

Másnap a lakás visszatért a megszokott ritmusához. Balázs elment dolgozni, Eszter rendbe tette a konyhát, elpakolta a tegnapi edényeket, kávét főzött, közben a polcokat törölgette. Kívülről minden békésnek tűnt, mégis maradt benne egy apró, makacs feszültség. Olyan volt, mint egy csomó a gyomrában – nem lehetett egyszerűen elmetszeni, csak türelemmel kibogozni.

Egy hét múlva Balázs az édesapjától értesült róla, hogy Nóra kiköltözött a kollégiumból, és összeköltözött egy fiúval. A szülők megkönnyebbültek, de Balázs álláspontja nem változott.

– Ha belátja, hogy hibázott, beszélhetünk – mondta határozottan. – De addig nem vagyok kész találkozni vele.

Eszter ismét elővette a dobozt. A bross a tenyerében szinte élőnek tűnt – nem egyszerű ékszer volt, hanem egy darab múlt, amelyet nem lehetett puszta szavakkal pótolni. Amikor a tükör elé állt, és a helyére igazította, úgy érezte, mintha a nagymamája ott állna mellette, csendes jóváhagyással.