– Kinga.

Balázs és Eszter összenéztek.

– Van neki egy barátnője… Nóra? – kérdezte Balázs.

Az asszony elgondolkodott. – Igen, mintha így hívnák. Együtt járnak egyetemre. Miért?

Balázs hangja megkeményedett. – Mert ezt a dobozt ellopták.

– Tessék? – hökkent meg a nő. – Ugyan, kérem! A lányom azt mondta, ajándékba kapta!

– Az ajándékozó Nóra – mondta halkan Eszter. – A férjem húga.

A levegő megült közöttük. Az asszony arca elsápadt, majd nagyot sóhajtott. Lehúzta a kesztyűjét, és a dobozt Eszter felé nyújtotta.

– Vigyék el. Fogalmam sem volt róla, hogy baj van vele. Esküszöm.

Eszter magához ölelte a dobozt. A torkát szorította a sírás, de nem engedte ki. Csak bólintott.

Elköszöntek, autóba ültek. Sokáig egyikük sem szólalt meg. Balázs beindította a motort, de a kocsi még percekig mozdulatlan maradt.

– Eszter… – kezdte végül bizonytalanul. – Nem találom a szavakat.

– Mondd azt, hogy már érted – felelte csendesen.

Balázs lassan bólintott. – Értem.

Másnap reggel ismét kattanás hallatszott a zár felől.

– Na, megvan a kincsetek? – szólt be valaki az előszobából. – Hallottam, hogy kerestek.

Nóra állt az ajtóban, rágógumit rágva, kezében a telefonjával. Úgy nézett körbe, mintha vendégségbe érkezett volna.

A doboz az asztalon feküdt. Balázs az ablak mellett állt, Eszter vele szemben ült. Fáradtnak látszott, de a tekintete nyugodt volt.

– Gyere be, Nóra. Ülj le – mondta Balázs.

Nóra pillantása a dobozra siklott, és egy másodpercre megfeszült az arca.

– Na és?

– Elvitted a dobozt – szólalt meg Eszter. Nem vádaskodva, inkább tényként.

– Nem vittem el. Kölcsönvettem. Az nem ugyanaz.

– Engedély nélkül. Azért, hogy pénzzé tedd.

Nóra vállat vont. – Szükségem volt rá. Visszahoztam volna.

– Mit? Azt, amit már eladásra hirdettél meg a barátnődön keresztül? – kérdezte Balázs.

– Jaj, ne csináljatok már ekkora ügyet! – csattant fel Nóra.

Balázs hirtelen felé fordult. – Fogod egyáltalán, mit tettél?

– Ugyan mit? Egy régi dobozt vittem el! Eszternek mindene megvan, nem dől össze a világ!

Eszter felállt, közelebb lépett. A hangja remegett, de a szavai tisztán csengtek.

– Ez nem „egy régi doboz”. Ez emlék. Egy darab a múltamból. És te nemcsak egy tárgyat vittél el, hanem azt hitted, jogod van hozzá.

Nóra hátrált egy lépést, az ajkát elhúzta.

– Persze. Mióta összeházasodtatok, minden más lett. Ez már nem az én otthonom, igaz?

– Nóra, tedd le a kulcsaidat – mondta Balázs halkan.

– Tessék?

– A lakáskulcsot. Kérlek.

– Komolyan beszélsz? A testvéred vagyok!

– Pontosan ezért kérem nyugodtan. Add ide.

Nóra dühösen a földre dobta a kulcscsomót. – Tessék! Éljetek csak a múzeumotokban!

Az ajtó csapódása visszhangzott a lakásban.

Eszter lassan visszaült a fotelbe, lehunyta a szemét. Balázs felvette a kulcsokat, és a polcra tette.

– Már régen komolyabban kellett volna vennem, amit mondtál – szólalt meg csendesen.

Eszter nem felelt. Csak érezte, ahogy a feszültség lassan kiszivárog a falak közül.

Odakint sűrű, nagy pelyhekben hullani kezdett az első hó.

Valami véget ért abban a lakásban – egy hármas felállás, amely túl sokáig húzódott.