«Ez nem védelem volt, Réka. Ez árulás» — Gergő kiviharzott
Kegyetlen és fárasztó ez a megfelelési kényszer.
Mínusz öt fok volt odakint. Gergő a balkonon kuporgott, két pulóverben, vastag téli sapkában, vállára terített, elnyűtt pléddel. A lakás melege a csukott üvegajtó mögött maradt, ahol a felesége éppen teát töltött a szüleinek, és úgy tett, mintha a férje nem is létezne.
Két órája ült már ott. Két teljes órája.
Az ujjai teljesen elgémberedtek, az orra csípett a hidegtől. A nappaliból közben tisztán áthallatszott az anyósa hangja, aki megint Petra sikereit sorolta: új autó, törökországi nyaralás, a vidéki ház második szintje már majdnem kész.
Gergő a vörösre fagyott, merev kezét nézte, és csak egy kérdés zakatolt benne: hogyan jutott idáig?
Réka olyan családban nőtt fel, ahol a „vesztes” szó bélyegnek számított. Az apja gyakran hangoztatta, hogy mindenki a saját sorsának kovácsa, és ha valaki nem boldogul, az csak magát okolhatja. Az anyja, egy nagy építőipari vállalat főkönyvelője, nemcsak a munkahelyén számolta fillérre pontosan a pénzt. Otthon vacsora közben rendszeresen elemezték, ki mennyit keres a környezetükben, mennyibe került az ismerős lakása, milyen autóval jár a kolléga. Mindig szakértői hangnemben.
A nővére, Petra, „jól választott”: hozzáment egy autómosó-hálózat tulajdonosához. Három telephely a városban, terjeszkedési tervek, vadonatúj terepjáró, és egy épülő családi ház a külvárosban. Petra lett a család büszkesége, az élő bizonyíték arra, hogy a megfelelő férj megtalálása hosszú távú befektetés.
Aztán Réka bemutatta nekik Gergőt.
– Mérnök? – kérdezte az apa, és úgy mérte végig a leendő vejét, mintha sorozásra érkezett volna. – És hol dolgozol?
– Egy elektronikai üzemben. Automatizálási rendszereket tervezek.
– Tervezel… – ismételte az após különös hangsúllyal, mintha valami kétes dolgot hallott volna. – Értem.
Az anyja akkor nem szólt semmit, de este felhívta a lányát.
– Biztos vagy benne? Egy gyári mérnök nem éppen álomkarrier. Nézd meg Petrát, milyen jól alakult az élete.
– Anya, szeretem őt.
– A szerelem szép, de abból nem lehet bevásárolni minden nap – válaszolta hűvös bölcsességgel. – De tiéd a döntés. Nem avatkozunk bele.
Nem avatkoztak – a maguk módján. Minden látogatás alkalmával érdeklődtek, előléptették-e már Gergőt, kapott-e prémiumot, nem gondolkodik-e jövedelmezőbb álláson. Gergő lenyelte a megjegyzéseket. Réka később mindig bocsánatot kért. Így teltek az évek.
Öt év házasság viszonylag nyugodtan múlt el. Mindketten dolgoztak, albérletben éltek, és gyűjtögették a pénzt a lakáshitel önerőjére. A szülők havonta egyszer megjelentek, hoztak néhány üveg házi lekvárt, és vittek magukkal egy részletes jelentést a fiatalok anyagi helyzetéről.
– Még mindig béreltek? – kérdezte minden alkalommal az anyja. – Petra és Márk már a második emeletet húzzák fel.
– Félreteszünk – felelte Réka.
– Csak telik az idő. Az én koromban már saját lakásom és telkem is volt.
Réka megtanulta elengedni ezeket a mondatokat. Legalábbis többnyire.
Októberben az üzemben leépítést jelentettek be. Gergő olyan arccal lépett be az ajtón, hogy Réka rögtön tudta, baj van.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz