«Szeretnék végre pihenni és kezeltetni magam.» — mondta Ilona
Végre bátor döntés, de fájdalmas következményekkel.
— Márk, tedd le a táskákat a puffra, majd később kipakolunk! Anya, miért állsz az ajtóban? Engedd be a gyerekeket!
Réka hangja végigszaladt a lépcsőházon, és visszaverődött a régi, olajfestékkel mázolt falakról. Minden különösebb finomkodás nélkül félreérintette Ilonát, hogy utat nyisson a két kipirult gyereknek. A hétéves Benedek azonnal berohant a nappaliba, futás közben lerángatta magáról a vékony dzsekit, és egyszerűen a földre ejtette. Az ötéves Nóra hangos dobogással követte, maga után húzva a plüssmackóját, amely végigsúrolta az előszoba padlóját.
Ilona az ajtó mellett maradt, kezében még mindig ott szorongatta a konyharuhát. A szűk folyosón összekeveredett lánya erős, drága parfümjének illata és veje ruhájába ivódott benzin szaga. Márk nagyokat fújtatva cipelt be két tömött sporttáskát, egy zacskónyi játékot és egy feltekert matracot.
— Jó reggelt, Ilona — mondta lihegve, miközben letörölte homlokáról az izzadságot. — Alig találtam parkolóhelyet odalent, minden tele van.
— Jó reggelt… — felelte bizonytalanul az asszony, és a hirtelen megnövekedett csomaghalmot nézte. — Miért jöttetek ilyen korán? Történt valami?
Réka addigra már a konyhában járt, és otthonosan kinyitotta a hűtőt. Egy félig megharapott almával a kezében fordult vissza.
— Ugyan, anya, mi történt volna? Itt a nyár. Az óvodát felújítás miatt bezárják, Benedek iskolai tábora idén elmarad, valami pénzügyi gondjuk akadt. Úgyhogy elhoztuk a gyerekeket hozzád. Egész nyárra.
Ilona kezéből lassan lecsúszott a konyharuha. A nappaliból már harsogott a televízió hangja; a gyerekek összevesztek a távirányítón, és Nóra vékony hangja a sírás határán remegett.
— Hogyhogy egész nyárra? — kérdezte Ilona, hangja megbicsaklott, de azonnal kihúzta magát, és a cipősszekrény szélébe kapaszkodott. — Réka, erről szó sem volt. Nem is jeleztétek előre.
A lánya csak forgatta a szemét, beleharapott az almába, és legyintett.
— Ugyan már, mit kellett volna ezen külön megbeszélni? Nyugdíjas vagy, egész nap itthon vagy. Teljesen mindegy, ma hozzuk-e őket vagy holnap. Márkkal átgondoltuk: vidéken kényelmetlen lenne, az anyósa dolgozik, te viszont ráérsz. Ráadásul júliusra befizettünk egy utazást a Kárpátokba a barátainkkal, autóval megyünk. Ott végképp nem tudnánk a gyerekekre figyelni.
Márk egyik lábáról a másikra helyezte a súlyát, és kerülte az anyósa tekintetét. Amikor Réka ilyen határozott volt, ő inkább hallgatott.
Ilona mellkasában lassan, nehéz súlyként emelkedett fel a sértettség. Nem új érzés volt — évek óta gyűlt benne, rétegről rétegre. Mindannyiszor, amikor a lánya kész tények elé állította. Korábban mindig beadta a derekát. Réka péntek esténként felhívta, hogy ők étterembe mennek, a gyerekek pedig a nagymamánál alszanak. Aztán jöttek a betegségek: a vejének nem lehetett hiányoznia a munkából, a lánya nem akart konfliktust a főnökével. Ilona pedig rohant, lemondta az orvosi időpontjait, visszautasította a régi kollégákkal megbeszélt találkozókat, és igyekezett nem törődni a sajgó ízületeivel.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz