Sokáig azt hitte, ez természetes kötelessége. Csakhogy az évek során a segítség elvárássá vált, magától értetődővé. Senki nem kérdezte, neki vannak-e tervei. A közérzete sem érdekelt senkit.

— Kapcsoljátok ki a tévét! — szólt rá hirtelen, meglepően erősen.

A zaj azonnal elhalt. Benedek félénken kandikált ki az ajtó mögül. Réka majdnem félrenyelte az almát, és döbbenten nézett az anyjára.

— Anya, miért kiabálsz velük? Most érkeztek meg.

— Nem velük kiabálok — válaszolta nyugodtan Ilona.

Bement a nappaliba, felvette a földről Benedek dzsekijét, és gondosan a szék támlájára akasztotta.

— Azt mondom, pakoljátok vissza a holmit. Nem tudom vállalni a gyerekeket a nyárra. Egy hónapra sem. Még egy hétre sem.

Réka felnevetett, de a hangja feszült volt.

— Ez most komoly? És szerinted hova tegyük őket? Fogadjunk fel bébiszittert? Arra nincs pénzünk, már kifizettük az utat. Anya, ne kezdd a jeleneteidet. Tényleg akkora teher neked a saját unokáid? Hiszen szereted őket.

— Szeretem — felelte halkan, mégis rendíthetetlenül Ilona. — Nagyon. De nekem is vannak terveim.

Az öreg, fényesre kopott tálalószekrényhez lépett, kinyitotta az üvegajtót, és elővette a vastag műanyag mappát, amelyben a fontos iratait tartotta. Ujjai enyhén remegtek, de igyekezett ezt nem mutatni. Kinyitotta a mappát, és kihúzott belőle egy gondosan összehajtott, pecsétekkel ellátott dokumentumot.

— Olvasd el — nyújtotta Réka felé.

A lánya kelletlen mozdulattal vette át a papírt, mintha attól tartana, hogy összegyűrődik a kezében. Szeme gyorsan futott végig a sorokon. Márk közelebb lépett, és a válla fölött ő is belepillantott.

— Zell am See-i szanatórium? — olvasta hangosan Réka, szemöldöke a magasba szökött. — Huszonegy napos ízületi kezelési program? Ez meg mit jelent, anya?

— Azt, hogy ez az én beutalóm — felelte Ilona, és kiegyenesítette a hátát. — Négy nap múlva indul a vonatom. Másfél évig gyűjtöttem rá a nyugdíjamból, apránként. Sok mindenről lemondtam miatta. Artrózisom van, Réka. Az orvosok már nem először figyelmeztettek.

— Évek óta mondogatják az orvosok, hogy szükségem lenne kezelésekre, gyógyvizes kúrára, iszappakolásra — folytatta Ilona higgadtan. — Aztán Zell am See után még beugrom Hajnalka nénihez a nyaralójába. Megbeszéltük, hogy segítek neki befőzni, cserébe egy kicsit én is levegőhöz jutok. Szeptemberig nem leszek itthon.

A szoba levegője mintha megdermedt volna. Olyan csend telepedett rájuk, mintha valaki egy mozdulattal lecsavarta volna a világ hangerejét. Csak a konyha felől hallatszott a régi hűtő egyenletes, tompa zúgása. Nóra, megérezve, hogy a felnőttek beszélgetése veszélyes irányt vett, összekuporodott a kanapén, és szorosabban magához szorította a plüssmackóját.

Réka arcán szabálytalan vörös foltok jelentek meg. Mindig így reagált, amikor a valóság nem igazodott az elképzeléseihez.

— Ezt most komolyan mondod? — csattant fel, hangja a végén már majdnem sikollyá élesedett. — Foglaltál egy ilyen utat, és még csak meg sem kérdeztél minket? És a gyerekek? Az unokáid eszedbe jutottak egyáltalán?