«Az édesanyád egyszerűen elviselhetetlen!» — kiáltotta Nóra kimerülten
Ez igazságtalan, felőrli az ember lelkét
– Az édesanyád egyszerűen elviselhetetlen! Két állásban robotolok, és még azt is elvárjátok, hogy befőttekkel bíbelődjek?!
Gergőt váratlanul érte a felesége indulata. Legszívesebben mindent kézben tartott volna: irányítani Nórát, miközben az anyjának is a kedvében jár. A helyzet azonban veszélyes irányba sodródott – a férfi előtt ott lebegett a lehetőség, hogy visszaköltözzön Beáta egyszobás lakásába.
A befőzés kérdése régóta érzékeny pont volt Nóra számára. Anyósa, Beáta, mélységesen sértve érezte magát amiatt, hogy a munkája nem kap elismerést. Annyi energiát ölt a telkébe! Az egész nyarat a kertben töltötte: palántázás, locsolás, gyomlálás, trágyázás, komposztálás – megállás nélkül. Minden hétvégén kiment, szabadsága alatt pedig gyakorlatilag kiköltözött a kis házba, és egyedül görnyedt az ágyások fölött.
Hányszor kérlelte a fiát, hogy segítsen? És a menyét?
Nóra képtelen volt megérteni a szemrehányásokat. Miért kellene a saját pihenőnapján, kényszerből a telekre mennie, és idegen földben hajlongania? Ha Beáta az egészségét akarja feláldozni a kertért, hát tegye – őt a befőttek egyáltalán nem érdekelték.
Nóra két munkahelyen hajtott megállás nélkül, hogy mielőbb visszafizessék a férje számára vásárolt külföldi autó hitelét. Délelőttönként a gyár étkezdéjében főzött: hatalmas lábasokat emelgetett, zsákszám pucolta a krumplit. Munka után rohant az óvodába Lilláért, majd vitte a kislányt logopédushoz, mert nem tudta tisztán kimondani az „r” hangot.
Este sem pihent. A lakásukhoz közeli étteremben mosogatott késő estig. A vegyszerektől allergiás kiütések lepték el a kezét, de nem engedhette meg magának, hogy leálljon. Amikor éjjel hazaért, kezdődött a „második műszak”: főzés a családnak, takarítás, mosás, Lilla ruháinak vasalása.
Fél év alatt ebben az embertelen tempóban tíz kilót fogyott, alakja szinte csonttá soványodott. A rokonok és a szomszédok alig ismertek rá. Ha mégis, aggódva suttogtak a háta mögött:
– Biztos valami betegség emészti… Nézd, milyen vékony lett, szinte áttetsző! Olyan fiatal még, szegény…
Gergő közben egyszerű villanyszerelőként dolgozott a gyárban. Nem tört nagy babérokra, és a fizetése is szerény volt. Papíron az ő vállát nyomta a felelősség a családért, de ezt a terhet nem igazán akarta komolyan viselni.
Lehetősége lett volna pluszmunkákat vállalni – egy ügyes villanyszerelőre mindig akad megrendelő –, ám ő rendre visszautasította ezeket. Amikor a kollégái mellékes munkára indultak, Gergő inkább a kényelmet választotta. Lelkiismeret-furdalás nélkül hazafelé vette az irányt, fejében már csak az járt, hogy végre pihenhessen egy kicsit, miközben otthon Nóra újabb feladatokkal nézett szembe.
Az estéit rendszerint ugyanaz a forgatókönyv szerint élte: hazaért, ledobta magát a kanapéra, és a televízió előtt hevert órákon át.
A péntekek szinte szertartásosan teltek – meccs a képernyőn, sör a kezében, és semmi, ami kizökkenthette volna a kényelméből. A pihenéshez mindig volt ereje, bármi másra már kevésbé.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz