Nórával szemben különös elméletet vallott: meg volt győződve róla, hogy a nők teherbíróbbak, mint a férfiak, és nekik természetükből fakadóan mindent bírniuk kell. Ha ő hőemelkedéssel küszködött, már 37 foknál ágynak esett, sóhajtozott, és úgy viselkedett, mintha legalábbis végveszély fenyegetné. Nóra ezzel szemben még lázasan is bevette a gyógyszert, lenyelte a fájdalmat, és akár 38 fokkal is elment dolgozni.
Beáta azonban mindebből semmit sem akart észrevenni. Számára Nóra sosem volt elég jó. A nyugdíjas asszony úgy tekintett rá, mint aki visszahúzza az ő drága fiát, és rendszeresen talált okot a szemrehányásra.
Gergőt gyakran félrehívta egy-egy „anyai beszélgetésre”.
– Jaj, kisfiam, ez a Nórád nem szeret téged igazán – csóválta a fejét sokatmondóan.
– Ezt meg miből gondolod, anya? – kérdezte eleinte türelmesen.
– Abból, hogy egy rendes feleség igyekszik a férje kedvében járni. Tudja, mit szeret enni, és meg is csinálja neki. Te például odavagy a sós paradicsomért, mégsem rak el neked télire egyetlen üveggel sem! Én meg nyáron hetente két vödörrel hozok a kertből. Hová tűnnek azok?
A végén rendszerint kimondta, amit igazán gondolt: szerinte a menye lusta és semmirekellő.
Kezdetben Gergő csak legyintett ezekre a panaszokra, de idővel elbizonytalanodott. Tényleg, miért nem igyekszik Nóra jobban? Miért nem ugrál körülötte? És miért nem értékeli az anyja fáradozását?
– Majd ha hazaér, beszélek vele – jelentette ki egy este ingerülten.
Ha vita alakult ki a felesége és az édesanyja között, Gergő gondolkodás nélkül Beáta mellé állt. Úgy érezte, tartozik neki ennyivel, hiszen az asszony egyedül nevelte fel. Tudta, hogy Nóra béketűrő természetű, és ezt nem egyszer ki is használta.
Aznap este, amikor Nóra a második munkahelyéről fáradtan belépett az ajtón, Gergő már a küszöbön számonkérte.
– Miért bántod anyámat? Ő jó szándékkal hordja a friss paradicsomot, neked meg még arra sincs kedved, hogy pár üveggel eltegyél belőle!
Nóra fáradtan nézett rá.
– Milyen paradicsomról beszélsz? Van egyáltalán lelkiismereted? Szinte minden nap dolgozom, alig van szabadnapom, csak mert te új autót akartál.
– Ne keverd ide a kocsit! – csattant fel Gergő. – Régen a nők földeken robotoltak, gyereket szültek, és közben a háztartást is vezették. Te meg még befőzni sem vagy hajlandó!
Nóra nem válaszolt azonnal. Csendben levette a kabátját, és bement a fürdőszobába.
Az efféle jelenetek azonban egyre sűrűbben ismétlődtek. A szemrehányások mindennapossá váltak, és egy idő után Nóra türelme is elfogyott.
– Az édesanyád elviselhetetlen – mondta ki végül. – Két helyen dolgozom, és még azt is várjátok, hogy befőtteket gyártsak? Ha nem felelek meg neked sem feleségként, sem háziasszonyként, akkor menj vissza hozzá!
Gergő megdöbbent. Nem számított arra, hogy a mindig csendes Nóra ilyen határozottan áll ki magáért. A sértett férfiúi büszkesége azonban már dolgozni kezdett benne, és érezhető volt, hogy ez a vita még messze nem ért véget.
A vita után Gergőben egyszerre kavargott a düh és a bizonytalanság. Egyszerre akart parancsolni Nórának, és megfelelni Beátának is. A gondolat azonban, hogy esetleg vissza kell költöznie anyja egyszobás lakásába, baljós árnyékként lebegett előtte.