«Válni akarok» — Márk hidegen kijelentette
Kegyetlen és igazságtalan fordulat.
— Márk, már három egymást követő éjszaka némán jelensz meg az álmaimban… — Nóra a konyhaajtóban állt, és figyelte, ahogy a férje üzenetet gépel a telefonján.
— Nóra, mi ez a különös indítás így kora reggel? — Márk végül felemelte a tekintetét, majd a készüléket gondosan az asztalra tette.
— Másképp nem tudlak megszólítani. Egyszerűen nem érem el, hogy figyelj rám — felelte a nő, ujjai között idegesen gyűrögetve a konyharuhát. — Tegnap is későn jöttél haza. Azt mondtad, bent ragadtál a munka miatt, de láttam az üzenetet attól a kolléganődtől…
— És mi volt benne rendkívüli? Annyi állt csak: „Márk, ugorj be hozzánk, beszélgessünk.” Ez teljesen hétköznapi.
— Tízkor este? Miért kellene hozzájuk menned ilyen későn? És miért nem említetted, hogy éjszakába nyúló megbeszéléseid lesznek?
Márk automatikusan előhúzta a zsebéből az autókulcsot, mintha ezzel is jelezné, hogy indulnia kell. Halkabb hangon válaszolt:
— Szerintem túlfeszíted ezt az egészet. Munkahelyi levelezés, semmi több. Közeleg a céges rendezvény, mindenki szervezkedik. Nincs ebben semmi személyes.
A levegő megfeszült körülöttük. Nóra úgy érezte, a gondolatai is sajogni kezdenek a kimondatlan szavaktól. Mégis csak bólintott. Nem akart jelenetet, ráadásul indulnia kellett dolgozni, Márk pedig már fél lábbal az ajtón kívül volt.
Ahogy a reggeli fény beszűrődött a lakásba, valami megfoghatatlan hidegség telepedett a falak közé — a gyanú és az elhallgatások csendes árnyéka.
Hat éve voltak házasok. Mindketten harminc felett jártak, amikor összeházasodtak, és közösen döntöttek úgy, hogy előbb biztos egzisztenciát teremtenek, csak aztán gondolkodnak gyereken. Nóra egy kisebb kozmetikai cégnél dolgozott, a beszerzési részleget vezette. Márk informatikusként helyezkedett el egy komoly vállalatnál, ahol természetesnek számított a túlóra és a késő estig tartó munkanap.
Az első évek kiegyensúlyozottan teltek. Kirándulások a hegyekben, nyári pihenések a Balatonnál, hosszú vacsorák barátokkal. Később azonban Márk egyre feljebb lépett a ranglétrán. A felelősséggel együtt megszaporodtak az olyan mondatok is, mint: „Ne várj vacsorával” vagy „Ma is elhúzódik a meeting.” Nóra igyekezett megértő lenni, mégis ott motoszkált benne a kérdés: valóban csak a munka áll a háttérben?
A céges rendezvények időszaka különösen nyugtalanította. Főleg azóta, hogy néhány üzenetet észrevett Esztertől, Márk egyik kolléganőjétől. A hangnem első pillantásra barátságosnak tűnt, mégis volt benne valami bizalmaskodó árnyalat, ami Nórát nem hagyta nyugodni. A folyamatos bizonytalanság lassan felemésztette, és egyre ritkábban talált alkalmat arra, hogy őszintén beszéljen a férjével.
Bár alapvetően higgadt természet volt, az ösztöneire mindig hallgatott. Egy reggel, amikor iratokat rendezett a dolgozószobában, megpillantott egy frissen érkezett értesítést Márk telefonján: „Márk, nézz be a konferenciaterembe, fontos dolgot kell megbeszélnünk. Egyedül vagyok itt.” A feladó Eszter volt.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz