— Miért hangsúlyozza, hogy egyedül van? — kérdezte Nóra reggelinél, nem is próbálva leplezni rosszallását.

— Talán a projekttel kapcsolatban akadt kérdése, és más épp nincs bent — felelte Márk, miközben kanalazta a müzlijét, mintha jelentéktelen apróságról volna szó.

Nóra mély levegőt vett. Nem akart vitát. Mégis, a mellkasában megült egy kellemetlen, jeges érzés, amely estére sem enyhült. Amikor Márk azon az estén komoran lépett be az ajtón, arca fáradtságról árulkodott.

— Történt valami? — kérdezte Nóra, miközben segített levenni róla a zakót.

— Semmi különös… csak hosszú nap volt. Teljesen kimerültem — felelte Márk, és kerülte a tekintetét.

A válasz egyszerűnek hangzott, mégis túl rövidnek tűnt. Nóra ekkor már tudta, hogy a közelgő céges esemény nemcsak egy szokványos munkahelyi program lesz, hanem próbatétel mindkettőjük számára.

Már aznap este megemlítette, hogy másnap lesz a céges rendezvény, és még számtalan részletet kell elintéznie körülötte.

— Sokáig maradsz majd? — kérdezte Nóra óvatosan.

— Lehet, hogy nagyon későn érek haza — válaszolta Márk, és ezúttal is kerülte a tekintetét.

Elérkezett a vállalati összejövetel napja. Nóra már reggel nyugtalanul ébredt; megmagyarázhatatlan szorítás ült a mellkasán. Márk ünneplő öltönyben indult el otthonról, sietősen búcsúzott, majd csak egy rövid üzenetet hagyott maga után: „Ne várj fenn, későn jövök.”

Az este lassan csordogált. Nóra a nappaliban ült, a televízió halkan szólt, de alig figyelt rá. Időről időre a telefonjára pillantott, mintha attól tartana, hogy lemarad egy fontos jelzésről. Többször is eszébe jutott, hogy felhívja Márkot, mégis visszafogta magát. Nem akart kétségbeesettnek vagy bizalmatlannak tűnni. Az idő könyörtelenül haladt, és amikor az óra már éjfélhez közeledett, még mindig nem hallotta a kulcs csörrenését.

Pontban kettőkor fordult át a falióra mutatója a következő számra, amikor a bejárati ajtó kivágódott, és hűvös huzat söpört végig az előszobán. Nóra addigra már kimerülten kuporgott a kanapén, plédbe burkolózva.

— Hol voltál? — kérdezte remegő hangon. — Nem értelek el.

— A céges bulin. Láttam, hogy hívtál, de akkora volt a tömeg és a zaj, hogy nem akartam félrevonulni — legyintett Márk, mintha jelentéktelen apróságról lenne szó. — Sajnálom, nem gondoltam, hogy előre szólnom kellene.

Nóra fürkészve nézte. Valami idegen csillogást vélt felfedezni a szemében. Ahogy közelebb lépett, megérezte rajta egy női parfüm illatát — határozottan nem az övét.

— Írhattál volna legalább egy üzenetet — suttogta, miközben a könnyeivel küzdött.

— Ne haragudj, tényleg — mondta Márk, és mintha egy pillanatra megingott volna. — Beszéljünk erről holnap, jó?

Nóra elfordította a fejét, hogy ne lássa az arcán átsuhanó fájdalmat. Márk ekkor előhúzott a háta mögül egy csokor fehér rózsát. A szirmokon apró vízcseppek csillogtak, mintha frissen szedték volna őket.

— Kérlek, ne sértődj meg — tette hozzá csendesen.

A nő nem felelt. Szorosabban húzta magára a takarót, majd szó nélkül a hálószoba felé indult, magára hagyva a férfit az előszobában a virágokkal és a kimondatlan szavakkal.