«Az ötszázezer forintot kérdezem!» — kérdezte Márk türelmetlenül
A helyzet kegyetlen, igazságtalan és megrendítő.
— Eszter, hová lett a maradék ötszázezer? – hallatszott Márk hangja a hálószobából, élesen, türelmetlenül.
— Tessék, drágám? – jelent meg az ajtóban Eszter, értetlen arccal.
— Az ötszázezer forintot kérdezem! – ismételte meg a férfi. – Tegnap kivettem másfél milliót, ma még egy milliót. Öt kötegnek kellene itt lennie. De csak négyet találok!
— Nem csúszhatott be valahová? – kérdezte Eszter zavartan, miközben elpirult. – Biztosan alaposan megnézted?
— Az egész komódot felforgattam, még a fiókokat is kifordítottam! – pattant fel Márk a padlóról. – Négy csomag megvan, az ötödiknek viszont nyoma sincs, mintha felszívódott volna!
Eszter döbbenten nézett körül. A fiókok a földön hevertek, a bennük tartott ruhák szanaszét dobálva borították a szobát.
— Márk, mit műveltél itt? – fakadt ki. – Nem elég, hogy mindent szétszórtál, még vasalhatom is újra az egészet!
— Eszter, felfogod, hogy hiányzik félmillió forint? – emelte fel a hangját a férfi. – Ez nem aprópénz!
Aztán gyanakodva hozzátette:
— Nem lehet, hogy kivetted, mondjuk egy fotó kedvéért, és nem tetted vissza? Ha nálad van, csak tedd le, nem nézek oda.
— Nem nyúltam a pénzhez! – csattant fel Eszter, és lehajolt összeszedni a ruhákat.
— Én nem vettem el, te azt mondod, nem vetted el – nézett rá hosszan Márk. – Akkor mégis hol van?
Az orra elé tartott egy másik, banki csomagolású köteget, ötezres bankjegyekkel.
— Pont ilyen volt az is!
— Biztos, hogy tegnap három köteget hoztál fel? – kérdezte Eszter, miközben összehajtotta a paplant. – Nem tévedsz? Tegnap egymillió, ma egymillió…
— A bankban másfél millió a napi limit! – vágott közbe Márk. – Tegnap a plafonig vettem fel, ma a maradékot az autóra.
— Nem gondolod, hogy pont most, amikor végre közel vagy az álmodhoz, összekevernéd? – tette hozzá ingerülten.
— Lehet, hogy egyszerűen benne hagytad a táskádban – próbálkozott Eszter. – Vagy kiesett valahol.
— Átnéztem a táskát, a nadrágom és a kabátom zsebeit, még az előszobát is, hátha ott tettem le! – sorolta a férfi. – Tisztán emlékszem: három köteget raktam a komód középső fiókjába, a törölközők alá.
— A törölközők alá? Biztosan? – kérdezett vissza Eszter.
— Most szórakozol velem? – csattant fel Márk. – Az egészet felforgattam! Láthatod, hogy nincs itt!
— Én nem vittem el – felelte a nő halkan, és az ajtó felé fordult.
— Nem járt itt senki rajtad kívül? – kérdezte utána a férfi élesen. – Tudod, hogy hajlamos vagy mindenféle idegeneket felhozni.
— Márk! Hogy feltételezhetsz ilyet? Ők csak gyerekek! – pirult el Eszter.
— Hányszor kértelek már, hogy ne hozz fel senkit? Főleg ne idegen gyerekeket! – lépett közelebb, lehajtott fejjel.
— Mit kellett volna tennem? Hagyjam őket a hidegben ácsorogni? Vagy bőrig ázni az esőben? Gyerekek, nem bűnözők!
— És az eltűnt félmillió szerinted micsoda? Nem lopás?
— Inkább te tetted el valahová, és most bűnbakot keresel! Hol én vagyok a hibás, hol a gyerekek! – csóválta a fejét Eszter. – Ha elveszett egy köteg, vegyél olcsóbb autót, vagy várj, amíg újra összegyűlik a pénz!
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz