„Tolvaj! Elvette tőlem a fiamat!” — Erzsébet keserűen ismételgette
Anyai kegyetlenség önző, fojtogató és megbocsáthatatlan.
Erzsébet asszony otthonára súlyos csapás nehezedett. Egyetlen fia, Márk, váratlanul megnősült: feleségül vette a szomszéd faluból származó Rékát. Mindezt úgy, hogy az édesanyja áldását még csak ki sem kérte.
— Miért kellett idehoznod ezt a lányt? — fakadt ki indulatosan Erzsébet. — Se pénze, se családja, semmije sincs. Maradhatott volna ott az öreganyjával! Egy batyuval állított be hozzánk. Biztosan elcsavarta a fejedet valamivel. Te okos, jóravaló, hiszékeny fiú vagy… Nem ilyen menyet képzeltem magam mellé!
A ház úrnője már az első naptól kezdve hadjáratot indított Réka ellen. Könyörtelen, aprólékos harc volt ez, tele szőrszálhasogatással és rosszindulatú megjegyzésekkel. Az önérzetes Erzsébet különös tehetséggel űzte ezt a mesterséget: a menyével való érintkezést a lehető legszűkebbre szorította, de amikor mégis megszólalt, abban nem volt köszönet.
Amikor Márk este hazaért a munkából, az anya élvezettel kezdte felemlegetni a fia korábbi udvarlóit, a környékbeli lányokat, akik szerinte sokkal méltóbb feleségek lettek volna. Szavai épp eléggé hangosak voltak ahhoz, hogy Réka is értse: Márk milyen „előnyös” házassági lehetőségeket szalasztott el miatta.