– Miféle kötelezettségvállalásra?

– Amikor a támogatást lakáscélra fordítják, a tulajdonos nyilatkozik arról, hogy a tehermentesítést követően meghatározott időn belül – általában hat hónapon belül – tulajdoni hányadot ad a családtagoknak. Ha ilyen dokumentum létezik, és nem teljesítették, az komoly érv lehet a kezünkben.

Hazafelé Réka a piacon vágott át. Az október szokatlanul enyhe volt, a levegőben nedves föld és érett alma illata keveredett a kartondobozok szagával. Az árusok összecsukható székeken ültek, halkan beszélgettek, rendezgették az árut, kendőjüket igazgatták. Valaki házi lekvárt pakolt ki, más aprót számolt, egy férfi hangosan alkudozott a zöldség árán. Az élet a maga megszokott ritmusában haladt tovább.

Réka azonban alig érzékelte mindezt. Arra próbált visszaemlékezni, hová tette két éve azt a szürke mappát – azon a napon, amikor Benedek becsomagolt egy táskába, és közölte, hogy időre van szüksége, hogy „rendbe tegye a gondolatait”.

Ez az „idő” fél évig tartott. Aztán egy rövid üzenet érkezett: „Beadom a válópert. Ne haragudj.”

Ne haragudj. Ez a két szó jobban fájt, mint maga a válás. Nem az, hogy elment. Nem az, hogy széthullott a család. Hanem az a könnyed hangnem, mintha csupán egy kölcsönkért tárgyat szolgáltatna vissza, nem pedig közös éveket és gyerekeket hagyna maga mögött.

A mappát végül a felső szekrényben találta meg, a karácsonyi díszek doboza mögött. Szürke karton, gumiszalaggal átfogva, vékony porréteggel borítva. Leült a folyosó kövére, felhúzta a térdét, és kinyitotta.

Rendben sorakoztak benne az iratok: Márk és Lilla születési anyakönyvi kivonata, a régi házassági papír, a bontóítélet, az adásvételi szerződés, a támogatási igazolás, banki kimutatások. Legalul külön lapként ott feküdt a közjegyzői nyilatkozat.

Kihajtotta. Apró betűs, hivatalos szöveg, pecséttel és Krisztina lendületes aláírásával. Egy mondat szinte kiemelkedett a sorok közül: a tulajdonos vállalja, hogy a jelzálog törlését követő hat hónapon belül az ingatlant közös tulajdonba adja a támogatás jogosultjának, házastársának és gyermekeinek, a felek megállapodása szerinti arányban.

Hat hónap.

A hitelt másfél éve lezárták.

Tulajdoni hányad azonban nem került bejegyzésre.

Másfél éven át Krisztina úgy élt a lakásban, hogy annak egy része a törvény szerint az unokáit illette volna. Réka pedig egyszer sem gondolta ezt végig igazán. Amikor valaki heti hat napot áll a patika pultja mögött, majd este két gyereket etet, fürdet, altat, és igyekszik talpon maradni a fáradtságtól, a jogi részletek valahol a tudat peremére sodródnak. Olyanná válnak, mint az utcáról beszűrődő zaj: jelen vannak, de nem kapnak figyelmet.

Aznap este mégis bekopogott Krisztina szobájába.

Az asszony a televízió előtt ült. A képernyő kékes fénye keményebbé tette az arcát. Ujjai a nyakláncán függő kis keresztet morzsolgatták.

– Krisztina, beszélhetnénk? – állt meg Réka az ajtóban.

– Mondjad – felelte anélkül, hogy hátranézett volna.

– Miért kellett rögtön bírósághoz fordulni? Leülhettünk volna, megbeszélhettük volna nyugodtan.