«Azt hittem, egy erős férfihoz megyek feleségül» — Eszter felállt
Ez a fordulat mérhetetlenül igazságtalan és fájdalmas.
– Nos, drágám, pihensz? Bezzeg én hajnal óta talpon vagyok, annyi a dolgom, hogy ki sem látszom belőle, és persze segítség sehol – csendült fel Gabriella hangja már abban a pillanatban, ahogy megszólalt a csengő. A hang betört Eszter lakásának békés, szombat délelőtti nyugalmába, éppolyan tolakodóan, mint maga a látogató, aki az ajtó résnyire nyitása után meghívásra sem várva lépett be az előszobába.
Tekintete azonnal vizsgálódni kezdett. Végigmérte a fogast, a kabátokat, majd megakadt Eszter papucsán, mintha valami hibát keresne, amibe bele lehet kötni. Márk szolgálatban volt aznap, Eszter pedig ritka, csendes reggelre készült: kávé, könyv, nyugalom. A tervei azonban egy szempillantás alatt szertefoszlottak.
– Jó napot, Gabriella – szólalt meg Eszter, igyekezve barátságos hangszínt megütni, bár belül már érezte, ahogy lassan gyűlik benne a feszültség.
Az anyósa látogatásai sosem egyszerű udvariassági vizitek voltak. Sokkal inkább hasonlítottak ellenőrzésre, amelynek végén rendszerint kimondatott az ítélet – és az ritkán volt kedvező Eszter számára.
– Jó napot, jó napot… ha még egyáltalán számítok – morogta Gabriella, miközben besétált a nappaliba. Ujját végighúzta a dohányzóasztalon, majd látványosan megnézte, mintha port keresne rajta, noha Eszter előző nap takarított. – Azt hittem, Márk itthon van, de nyilván dolgozik, hogy eltartsa a családját. Nem mindenki tölti a napját kényelemben.
Eszter mély levegőt vett. Tízig számolt magában. Ismerte már ezt a taktikát: célozgatás, finomnak álcázott szúrások, majd a végén a valódi követelés.
– Márk ma dolgozik, Gabriella. És igen, ma pihenek. Egész héten keményen dolgoztam, úgy érzem, megérdemlem – felelte higgadtan, de hangjában ott csengett a határozottság.
– Természetesen, jogod van hozzá – sóhajtott az anyósa, majd letelepedett Márk kedvenc foteljébe, mintha bírói emelvényre ülne. – Csakhogy egy rendes meny a hétvégéken sem feledkezik meg az anyósáról. Nálam például az ablakok rettenetesen piszkosak a tél után, egyedül alig bírom. A szőnyegeket is ki kellene porolni. Tudod, amikor a fiam megnősült, azt hittem, lesz majd mellettem valaki, aki segít, aki támaszom lesz öregkoromban. De úgy látszik, tévedtem.
Eszter gyomra összeszorult. Már megint ugyanaz a lemez. Mintha bűnt követne el azzal, hogy nem rohan minden szabad percében Gabriella lakását takarítani.
– Erre a hétvégére saját programot terveztem – válaszolta kimérten.
– Programot? – emelte fel a szemöldökét Gabriella, mintha Eszter a Holdra készülne utazni. – Ugyan mi lehet fontosabb annál, mint támogatni a férjed édesanyját? Azt az asszonyt, aki felnevelte, emberré tette? Amikor én férjhez mentem, eszembe sem jutott ellentmondani az anyósomnak. Mindig igyekeztem megfelelni. A mai fiatalokból viszont kiveszett a tisztelet.
A szemrehányások egymást követték, egyre élesebben. Eszter érezte, hogy a türelme, amelyet minden ilyen látogatás előtt gondosan felépített magában, most repedezni kezd. Nem akart többé mentegetőzni.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz