«Gyűlöllek!» — kiáltotta, és ezzel mindent eldöntött
Az elhagyás igazságtalanul fáj.
– Szia, Lilla – állt a lépcsőházban egy ismeretlen asszony. Látszott rajta, hogy zavarban van: tekintetét a kövezetre szegezte, ujjai között gyűrögetett egy összehajtogatott papírlapot, mintha kapaszkodót keresne.
– Jó napot. Kit tetszik keresni? – kérdezte Lilla értetlenül.
Néhány másodperccel korábban még önfeledten táncolt a nappaliban a kedvenc számára, élvezte a napsütéses szombat délelőttöt. Nem kellett mennie sem az egyetemre, sem dolgozni. Nagyszabású terveket szőtt: körbejárja az üzleteket, találkozik a barátnőivel, este pedig beülnek egy filmre. Úgy érezte, tökéletes nap áll előtte.
Most viszont az ajtóban állva türelmetlenül várta a választ, és kezdett bosszankodni.
– Elnézést, de mégis kicsodát keres? Biztos jó címen jár? A szomszédban is lakik egy Lilla, talán hozzá jött? Masszőr, gyakran csöngetnek hozzá vendégek. Bár ő már elköltözött a férjéhez, ezt a lakást pedig kiadja. Én nem ismerem magát.
