«Ez már nevetséges!» — csapott az asztalra Lilla dühösen
Ez a város kegyetlen és álszent egyszerre.
Egy hatalmas szemeteszsák már megint Lilla lakásának ajtaja előtt tornyosult, mintha direkt oda támasztották volna.
– Csodás szomszédság, mondhatom – morogta az orra alatt a lány. – Az ember szava is elakad.
A szemközti ajtó azonnal résnyire nyílt, és egy álmos tekintetű nő dugta ki a fejét.
– Már megint elégedetlenkedsz? – sziszegte. – Arrébb tolod és bemész, ennyi az egész. Nem kell itt ordibálni, más aludna.
– Tűnj el – vágta rá Lilla halkan, de élesen. – Mielőtt átdobom ezt a zsákot a te nappalidba, nagy igazságosztó.
– Micsoda modor! – sipította a nő, aki egy csapásra felébredt, majd bevágta az ajtót.
– Idióta! – kiáltotta utána Lilla, és dühében belerúgott a szemétbe.
Miután végre bejutott a lakásába és bezárta maga mögött az ajtót, a lift felé indult. A kabin épp az emeleten állt, mintha rá várt volna. Amikor azonban kinyílt az ajtó, Lilla megtorpant: a padlón bűzös tócsa terjengett, a sarokban pedig egy friss, tekintélyes méretű kutyapiszok éktelenkedett.
– Na ne már, megint ez – fakadt ki. – Elküldeném melegebb éghajlatra azt a dögöt is, meg a gazdáját is.
– Kire célzol? – hallatszott fentről.
– Rád és a kutyádra – felelte Lilla, felpillantva. – Nem sikerül leszoktatni azt az ostoba dobermannt, hogy ne itt intézze a dolgát?
A férfi áthajolt a korláton.
– Bizonyítani tudod, hogy az enyém volt? Nincs rajta aláírás.
– Ugyan ki másé lenne? – csattant fel a lány. – Rajtad kívül csak egy ilyen eb lakik itt.
– Menj a… – üvöltötte a férfi.
– Szívesen mennék – felelte Lilla gúnyosan –, csak épp nem tudok átlépni azon a kupacon. Nyilván te és a drága kedvenced már jártatok ott előttem.
Nem várta meg a választ, inkább leszaladt a lépcsőn, miközben a sértések még visszhangoztak utána. Odakint az autójához sietett, ám újabb bosszúság érte: apró kocsiját két oldalról közrefogta egy terebélyes terepjáró és egy csillogó, vadonatúj Mercedes.
– Remek – sóhajtott fel, és a táskájába süllyesztette a kulcsot. – Mehetek busszal a fogorvoshoz.
A zsúfolt járaton alig fért el, és komoly mutatványba került előhalásznia a pénztárcáját. Miután kifizette a jegyet, vissza akarta csúsztatni a táskájába, de közben könyökével véletlenül meglökött egy elegánsan öltözött hölgyet, aki közvetlenül mellette állt.
– Elnézést kérek – mosolygott zavartan Lilla.
– Figyeljen oda, maga szerencsétlen! – förmedt rá a nő élesen.
– Inkább maga az! – csattant fel azonnal Lilla. – Csak egy pillanatra értem hozzá, nem történt tragédia…
– Hogy merészel… – sziszegte a hölgy, és dühösen az ajtó felé furakodott.
Ahogy elhaladt mellette, szándékosan, teljes testsúllyal rátaposott Lilla lábára, majd elégedett vigyorral leszállt a következő megállónál. Lilla fájdalmasan felszisszent, de inkább nem szólt utána. Amikor végre az ő megállója következett, gyorsan leugrott a buszról, és mély levegőt vett a hűvös utcai levegőből, mintha azzal együtt a feszültséget is ki akarná fújni magából.
Komótosan elsétált a rendelőintézetig, belépett az üvegajtón, és a recepcióhoz lépett.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz