– Elnézést kérek – mosolygott zavartan Lilla.

– Figyeljen oda, maga szerencsétlen! – förmedt rá a nő élesen.

– Inkább maga az! – csattant fel azonnal Lilla. – Csak egy pillanatra értem hozzá, nem történt tragédia…

– Hogy merészel… – sziszegte a hölgy, és dühösen az ajtó felé furakodott.

Ahogy elhaladt mellette, szándékosan, teljes testsúllyal rátaposott Lilla lábára, majd elégedett vigyorral leszállt a következő megállónál. Lilla fájdalmasan felszisszent, de inkább nem szólt utána. Amikor végre az ő megállója következett, gyorsan leugrott a buszról, és mély levegőt vett a hűvös utcai levegőből, mintha azzal együtt a feszültséget is ki akarná fújni magából.

Komótosan elsétált a rendelőintézetig, belépett az üvegajtón, és a recepcióhoz lépett.

– Jó napot kívánok! – köszönt rá kedves hangon az adminisztrátor. – Időpontot szeretne kérni, vagy érkezett vizsgálatra?

– Jó napot – felelte Lilla udvariasan. – Van előjegyzésem. Rékához jöttem tizenkettőre.

A recepciós arca együttérző kifejezést öltött.