– Az, hogy parkolni nem ártana megtanulni – csattant fel Lilla. – Úgy beálltál, hogy be sem tudok szállni a kocsimba. Teljesen eltorlaszoltál!

A BMW-s lány végigmérte Lilla öreg, kissé ütött-kopott autóját, majd gúnyosan felnevetett.

– Egy ilyen ronccsal inkább nem is közlekednék. Add le a bontóba, és még hálás is lehetsz, hogy ma megkíméltelek egy újabb égéstől.

Önelégült mosollyal beült a volán mögé, felcsavarta a zenét, és nagy gázzal kihajtott. Ahogy elhaladt, az ablakon kihajolva még egy sértő kézmozdulatot is odavetett.

Lilla remegve a dühtől, újabb káromkodás kíséretében indult a lépcsőház felé. A bejárat előtt a szomszéd dobermannja ült, épp a dolgát végezve, mintha csak rá várt volna. A lakása ajtaja előtt ugyanúgy ott éktelenkedett a szemeteszsák, ahogy reggel hagyta.

Amint belépett, táskáját ledobta, és egyenesen a laptophoz ült. Néhány ideges billentyűleütés után már meg is jelent az üzenet az oldalán:

„Ma a csalódások napja van. Már csak a verebek nem szóltak be az utcán. Komolyan, honnan szednek az emberek ennyi rosszindulatot?”

A szemközti lakásban a szomszéd éppen befejezte kedvenc sorozatának aktuális epizódját, majd kíváncsian a számítógéphez lépett, és amikor meglátta Lilla keserű bejegyzését, elgondolkodva meredt a képernyőre.

Néhány perc sem telt bele, már érkezett is az első reakció. Egy közeli barátnője sietett megnyugtatni:

– Ne húzd fel magad, drágám! Hidd el, rengeteg rendes ember él még ezen a világon.

Nem sokkal később egy dobermann gazdája, miután hazatért az esti sétából, bekapcsolta a számítógépét, és végigpörgette az üzenőfalat. Amint meglátta Lilla elkeseredett sorait, azonnal gépelni kezdett:

– Az ilyen alakokkal ne is törődj! És ne feledd: fantasztikus vagy!

Egy rendelőintézet recepciósa is belebotlott a bejegyzésbe. Rosszul esett neki, hogy az egyik kedvenc ismerősét bántották, ezért együttérző sorokat küldött:

– Mostanában mindenki feszült. Tarts ki, melletted állunk, és szeretünk! – írta, majd elégedetten mosolygott, mintha a képernyő túloldalán is érezhető lenne az odafigyelése.

Egy kávézó sarkában, bőrdzsekiben üldögélő fiatalember szintén megnyitotta a laptopját. Régóta tetszett neki Lilla, így gyakran rákeresett a profiljára. A szomorkás posztot olvasva felháborodott. Ki merészelt ilyen hangnemben beszélni vele? Hiszen ő különleges – össze sem lehet hasonlítani azokkal a faragatlan nőkkel. Például azzal sem, aki délelőtt a buszon még csak rá sem nézett, amikor udvariasan helyet kínált volna.

Összeszedte minden bátorságát, és rövid üzenetet küldött:

– Szeretnélek jobban megismerni!

Egy apró termetű, elegáns nő – aki nemrég parkolta le a BMW-jét a ház előtt – szintén a közösségi oldalon kötött ki. Amikor elolvasta Lilla panaszát, együttérzően reagált:

– Ne szomorkodj! Engem is sértegetett ma valaki teljesen indokolatlanul. Úgy látszik, a modortalanság járványszerű. Engedd el, ne rágódj rajta, élvezd az életed. Te vagy a legjobb!

Egy visszafogott külsejű, értelmiségi asszony a munkahelyi szünetben böngészte az ismerősei bejegyzéseit. Meglepte, hogy egy ilyen kedves lánnyal is előfordulhat ilyesmi. Természetesnek érezte, hogy támogatnia kell, ezért megosztotta: vele is történt már hasonló, de nem érdemes minden apróság miatt emészteni magunkat. A lényeg világos – túl kell lépni rajta.

Lilla otthon, egy csésze kávéval a kezében olvasta a sorra érkező hozzászólásokat. Meghatotta, mennyi figyelmes, tapintatos, gondoskodó ember gyűlt össze a profilján. Milyen kedvesek, milyen együtt érzők! És mégis… a való életben miért nem találkozik közülük egyetlen eggyel sem?