«A szobámban fog lakni» — jelentette be Lilla, Eszter döbbenten
Kegyetlen önzés, ami a családot széttépi.
— Lilla, kérlek szépen, gondold át még egyszer!
— Miért csinálsz ekkora ügyet ebből? — vont vállat a húga. — Lakjatok csak nyugodtan, miért zavarna benneteket?
— Nem arról van szó, hogy útban lenne. Szükségünk van rá! Kérlek, Lilla, fontold meg!
— Jól van — felelte váratlan könnyedséggel.
Eszter ettől a hirtelen beleegyezéstől inkább nyugtalan lett, mint megnyugodott. Ismerte a testvérét: Lillából bármi kitelt, ha érdeke úgy kívánta. Gyanakodva figyelte a fejleményeket, ám hetek múltán sem történt változás. A szoba eladásáról továbbra sem akart hallani, sőt, a téma említésére is elutasítóan reagált.
Minden azzal kezdődött, hogy a két lány elveszítette a nagymamáját. Mindketten felnőttek voltak már. Eszter, az idősebb, évekkel korábban férjhez ment, és megszületett a kislánya, Nóra. A férjével és a gyermekkel együtt a nagymama lakásában éltek, amíg az idős asszony élt. Lilla eközben az édesanyjával, Andreával lakott.
A nagymama halála után kiderült a végrendelet tartalma: a kétszobás lakást az unokákra hagyta. Az elosztás azonban nem volt egyenlő. Bár Lillával alig tartotta a kapcsolatot, mégsem akarta őt teljesen kihagyni az örökségből, így rá is hagyott egy részt. Ezzel — minden rossz szándék nélkül — Eszter helyzetét nehezítette meg. Mónika egyszerűen igazságos akart lenni.
Lilla a kisebbik szobát kapta, Eszterre pedig a lakás többi része szállt. A döntés mögött múltbeli okok húzódtak. Esztert gyakorlatilag a nagymama nevelte fel, mintha a saját lánya lett volna, hogy Andrea a karrierjére koncentrálhasson, és biztos anyagi hátteret teremtsen. Andrea fiatalon, házasságon kívül szülte Esztert, ami akkoriban sok feszültséget okozott. Később férjhez ment, új életet kezdett, és megszületett Lilla.
Addigra Eszter már iskolás volt, és nem akart az anyja új férjével egy fedél alatt élni. A nagymamához kötődött, ott voltak a barátai, az iskolája is a közelben. Andrea sem ragaszkodott hozzá különösebben, abban az időszakban inkább a saját boldogsága foglalkoztatta. Így Eszter Mónikánál maradt.
Évek múltán Eszter férjhez ment, és a férjével együtt továbbra is a nagymama lakásában élt. Andrea időközben megözvegyült. Lilla elvégezte az iskolát, majd egy főiskolát is, dolgozni kezdett, de a házasság gondolata nem vonzotta. Gyakran tréfálkozott azzal, hogy a nővére túl korán „lekötötte” magát.
Fél évvel a nagymama halála után Lilla váratlanul megjelent a lakásban, és bezárta a saját szobáját. Kijelentette, hogy az az ő tulajdona, és egyelőre zárva marad.
— Nem szeretném, ha bemennétek — közölte határozottan. — Amíg a nagymamával laktatok, egy szobában is elfértetek. Most is megoldjátok. A konyhát, a folyosót, a fürdőt, a vécét, még az erkélyt sem zárom le. Csak azt, ami az enyém.
Eszter szóhoz sem jutott. A férje, Gábor még dolgozott. Ő épp akkor érkezett haza Nórával az óvodából, amikor Lilla betoppant. Nyilván nem véletlenül időzítette így a látogatást. A kulcsot — amelyet Andreától kapott — elégedett arckifejezéssel süllyesztette a táskájába, majd az ajtó felé hátrált.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz