“Elég, anya” — Márk végre kiállt Nóra mellett
Ez a csend dühítően igazságtalan, mégis felszabadító.
A nyári reggel fullasztó párával nehezedett a házra. Nóra a mosogatónál állt, és szinte öntudatlan mozdulatokkal sikálta a reggeli után maradt tányérokat, amikor a verandáról tompa beszédfoszlányok szűrődtek be.
Nem akart hallgatózni – egyszerűen csak eljutott hozzá a szó. Az anyósa, Beáta hangja a megszokottnál élesebben és izgatottabban csengett.
– El tudod képzelni, Zsuzsanna? – csattant fel ingerülten. – Már harmadik éve házasok, és mire mentek? Se gyerek, se komoly előrelépés. Ott ül abban a ruhaboltban eladóként. Pedig vihette volna valamire…
Nóra kezében megdermedt a nedves tányér. Egy pillanatra úgy érezte, kihagy a szíve, aztán a torkában kezdett dobogni. „Rólam beszél” – hasított bele a felismerés.
– Ugyan már, Beáta, miért vagy ilyen szigorú? – próbálta csitítani a szomszédasszony. – A lány igyekszik…
– Igyekszik? – horkant fel az anyós. – Nézd csak meg Esztert, a Szabóék lányát! Két állásban dolgozik, a férje vállalkozásában is segít, gyereket is szült, és még az alakját is megőrizte. Ez meg… – jelentőségteljes szünetet tartott. – Tudod, mit művelt tegnap?
Nóra lehunyta a szemét. Tegnap valóban hibázott: elsózta a borscsot. A levest, amit már százszor elkészített. Most mégis félrement minden.
Talán azért, mert előző éjjel ismét zokogva aludt el egy újabb negatív terhességi teszt után.
– Tönkretette a levest! – jelentette ki diadalmasan Beáta. – Képzeld el, bemegyek a konyhába, és olyan sós, hogy lenyelni sem lehet! Az én Márk fiam persze egy szót sem szólt, mind megette. Aranyszívű gyerek, mindig is az volt…
Nóra keserűen elmosolyodott. „Az én Márk fiam” – a harmincöt éves, nagyvállalatnál osztályvezető férje valóban szó nélkül megette az egészet. Sőt, még repetát is kért. Később pedig hosszasan kért tőle bocsánatot az anyja viselkedése miatt.
– Pedig mennyit magyaráztam neki – folytatta Beáta. – Mutattam, tanítottam. Hiába. Mintha szándékosan csinálna mindent az ellenkezőjére.
Nóra keze remegni kezdett, a tányér kicsúszott az ujjai közül, és csörömpölve a mosogatóba zuhant. Szerencsére nem tört el.
– Jaj, mi volt ez a zaj? – kapta fel a fejét Zsuzsanna.
– Ugyan, csak mosogat. Hallanád, hogyan csapkodja máskor az edényeket – mintha egy üzemi konyhán lennénk!
A könnyek égetni kezdték Nóra szemét. Három év… Három éve próbál megfelelni. Főz, takarít, dolgozik, orvosról orvosra jár, reménykedik. És cserébe? Folytonos szemrehányás és elégedetlenség.
– Már az esküvő előtt mondtam Márknak, ne siessen – folytatta az anyós. – Nézzen körül alaposabban. Akadtak volna különbek, komolyabbak is. Ott van például Réka…
Nóra halkan elzárta a csapot. A víz zúgása megszűnt, a verandáról érkező szavak pedig kristálytisztán hallatszottak.
– Beáta, ne beszélj már így! – szólt rá Zsuzsanna. – Nóra rendes lány. Udvarias, segítőkész…
– Segítőkész! – legyintett az anyós. – Tudod, mit talált ki a múlt héten? Hazahozott egy kóbor kiscicát az utcáról! Márknak allergiája van, és ő macskát cipel a házba! Szerencse, hogy időben észrevettem, és véget vetettem ennek az őrültségnek.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz