– Igen – felelte határozottan. – Bármi is történt köztünk… joga van az elsők között megtudni. Végül is nagymama lesz.

Odakint a hó egyre sűrűbben hullott, fehér takaróval borítva be a várost. Az ablaknál két ember állt – de már nem csupán ketten voltak. Egy új élet ígérete csendben, láthatatlanul ott növekedett közöttük. És ezzel egy új fejezet is kezdetét vette: egy olyan történeté, ahol mindenkinek megvolt a maga helye, a saját szerepe, és a szabadsága, hogy önmaga lehessen.

❦

— Figyelj, drágám, ha ennyire ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy megint egy teljes hétre idecsábítsd Kristófot és a családját, akkor kérlek, ezúttal te gondoskodj róluk: szállásold el őket, főzz rájuk, kínáld őket itallal. Én pedig addig átköltözöm a nővéremhez.

— Emese, mi ütött beléd? Minden nyáron jönnek, és eddig sosem csináltál ebből ügyet. Megbántottak valamivel? Én nem hallottam tőlük egy rossz szót sem, sőt, mindig agyon­dicsérnek téged.

— Mit érek én a dicséreteikkel? Belefáradtam, Levente, érted? Kimerít a folyamatos vendégjárás.