«A vendégeid már a torkomon jönnek ki!» — Emese dühösen kiment
Elegem van; ez igazságtalan és megalázó.
— Figyelj, drágám, ha ennyire ellenállhatatlan vágyat érzel arra, hogy megint egy teljes hétre idecsábítsd Kristófot és a családját, akkor kérlek, ezúttal te gondoskodj róluk: szállásold el őket, főzz rájuk, kínáld őket itallal. Én pedig addig átköltözöm a nővéremhez.
— Emese, mi ütött beléd? Minden nyáron jönnek, és eddig sosem csináltál ebből ügyet. Megbántottak valamivel? Én nem hallottam tőlük egy rossz szót sem, sőt, mindig agyondicsérnek téged.
— Mit érek én a dicséreteikkel? Belefáradtam, Levente, érted? Kimerít a folyamatos vendégjárás. Nyáron a házunk inkább hasonlít átjáróházra, mint otthonra. Télen meg te hívod ide sorra a barátaidat. Nektek ez szórakozás, de a kiszolgálás minden terhe rám szakad. A vendégeid már a torkomon jönnek ki!
Emese élével a tenyerének végighúzott a nyakán, hogy nyomatékosítsa a mondandóját.
Levente szemrehányó pillantást vetett rá.
— Ugyan már! Biztos Réka tömte tele a fejed megint valami badarsággal. Ő mindig szeret kavarni, tipikus városi dáma.
— Lehet, hogy Réka mondott ezt-azt, de az is lehet, hogy magamtól jöttem rá: ez így nincs rendben. Szeretem a vendégeket, ha csak beugranak egy órára. De amikor Kristófék egy egész hétre beköltöznek, az már sok. Neked ez ünnep: te és Márk egész nap horgásztok meg iszogattok. Én meg itthon maradok a feleségével és a legkisebb gyerekükkel. Az a kölyök egy energiabomba, megállás nélkül rosszalkodik. Elszokott már tőlem a kisgyerekes lét, hiszen a mi fiunk rég felnőtt. Egy napot még kibírnék, de egy egész hetet? Rám marad a főzés, a terítés, a vendéglátás, még a szaunát is felfűtöm nekik, este pedig mesékkel szórakoztatom őket. Ők elégedetten távoznak, én pedig napokig alig állok a lábamon. A házimunka torlódik, a kert gazosodik, de kívülről úgy tűnik, milyen példás házigazdák vagyunk.
— Akkor mostantól senkit se hívjunk? Majd azt beszélik, hogy Levente és Emese elbízták magukat, és már senkit sem látnak szívesen.
— Téged csak az érdekel, mit gondolnak rólad mások. Az viszont egy cseppet sem számít, hogy a feleséged belerokkan a vendéglátásba…
…az téged hidegen hagy. Próbálnád ki egyszer, milyen az, amikor te főzöl végig három napot, te súrolsz fel mindent, te húzod fel a tiszta ágyneműt a vendégeknek. De nem, neked kényelmesebb a nagyvonalú házigazda szerepében tetszelegni. Arról már nem is beszélve, amikor az édesanyád állít be hozzánk. Egy hétig előtte idegbeteg vagyok, utána pedig napokig a vérnyomásommal küszködöm. Igaz, ő legalább előre bejelenti magát, sőt még nyomatékosítja is: „Ekkor és ekkor megyek hozzátok, készüljetek!” És én tudom, hogy ez mit jelent. Teljes nagytakarítás, legalább tizenöt fogás az asztalon, én csinosan felöltözve, te pedig rendes ingben várd. Amikor megérkezik, úgy méregeti a lakást, mintha vizsgáztatna bennünket, minden apró hibát kiszúr. Aztán kimondja az ítéletet: „Hogy lehet így élni? Mindenhol rendetlenség, félkész felújítás, az asztal is szerény… csak úgy tesztek, mintha rendben lenne az életetek.”
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz