«Beadtam a válókeresetet» — mondta Eszter csendesen, határozottan
Ez a kapcsolat kegyetlen és megsemmisítő
— Nem, te ezt egyszerűen nem érted, ez teljesen más helyzet! — csattant fel Gábor, miközben idegesen dobolt az ujjával az asztalon. A monoton kopogás Eszter halántékában visszhangzott. — Anyának csak egy kis törődésre van szüksége. Mi ebben olyan bonyolult?
Eszter a bejáratnál torpant meg. Még rajta volt a blézere, vállát húzta a nehéz táska. Kilenc órán át ült a kimutatások fölött, a számok még mindig vibráltak a szeme előtt. Arra vágyott csupán, hogy lezuhanyozzon, és végre csend vegye körül. Ehelyett ez fogadta.
— Gábor, most értem haza — mondta fáradtan, miközben letette a táskáját. — Iszonyú napom volt. Miért nem tud anyukád rendet rakni magánál?
— Mert idős! — csapott az asztalra a férfi. — És különben is, rengeteget segít nekünk. Arról nem beszélve, hogy az ő lakásában élünk.
Eszter lassan lehúzta magáról a zakót. A nyelve hegyén volt a kérdés: miben segít pontosan? De lenyelte. Három év házasság elég volt ahhoz, hogy megtanulja: Judit asszonyról egy rossz szó is elegendő egy komoly veszekedéshez.
— Gábor… — kezdte óvatosan. — Az a lakás a nagymamádé volt. Végrendeletben rád hagyta. Anyukád sosem lakott ott, legfeljebb gyerekként járt oda.
— Teljesen mindegy! — vágott közbe. — Családi ingatlan, és anya csak egy kis segítséget kér. Holnap munka után elmész hozzá.
— Reggel fontos értekezletem lesz, nem tudok…
— Akkor utána. Anya számít rád.
Az „anya számít rád” úgy csengett, mint valami megfellebbezhetetlen ítélet.
Másnap a júniusi napfény aranyszínben árasztotta el Judit lakását, Eszterben mégis nehéz, ólomszerű feszültség ült. Amikor három éve férjhez ment, örömmel adta ki az egyszobás lakását, és költözött Gáborhoz. Azt hitte, közös jövő, harmónia és biztonság vár rá. Ehelyett folyamatos szemrehányásokat és állandó bűntudatot kapott.
Az ajtó hirtelen kivágódott, és megjelent Judit: tökéletes frizurával, elegáns otthoni ruhában, mint mindig.
— Végre! — mérte végig menyét kritikus pillantással. — Már azt hittem, ma sem érsz ide. Megint túlóráztál?
— Jó estét, Judit. Igen, elhúzódott egy megbeszélés.
— Persze, a munkád fontos — felelte enyhe éllel a hangjában. — Az meg nem számít, hogy az anyósod egész nap egyedül ül.
Eszter körbenézett az előszobában. Nem is olyan régen Judit még büszkén mesélte mindenkinek, milyen aktív nyugdíjas: kiállításokra jár, barátnőkkel találkozik, színházbérlete van. Hová lett ez a pezsgő élet?
— A padlót már felmostam — jegyezte meg Judit, amikor észrevette, hogy Eszter a csillogó parkettát nézi. — Nem várhattam rád. De a konyhában káosz uralkodik.
Eszter belépett a konyhába, és megállt. Minden ragyogott, mintha egy lakberendezési magazin fotózására készítették volna elő.
— Mit szeretnél, mit csináljak? — kérdezte visszatérve.
— Főzz ebédet. Bevásároltam. — Kitárta a hűtőt, ahol katonás rendben sorakoztak az alapanyagok. — Készíts valami finomat. Gábor szerint tudsz főzni. Bár az én szintemet azért nem éred el.
Eszter némán pakolta ki az élelmiszereket, fejben már számolta, mennyi idő múlva szabadulhat.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz