— Réka gyakran beugrik hozzám — kezdte Judit, miközben helyet foglalt az asztalnál, és figyelni kezdte. — Főz, takarít, mos. Igazi meny. Nem úgy, mint némelyek.

Eszter arca megfeszült. Réka, Benedek felesége, a család kedvence volt. Fiatal, nem dolgozott, ideje mint a tenger. Judit sosem hagyta ki az alkalmat az összehasonlításra.

— Teljes állásban dolgozom — felelte halkan Eszter. — Kevesebb a szabadidőm.

— Mindig ez a munka! — legyintett Judit. — A mi időnkben is dolgoztak a nők, mégis a család volt az első.

Eszter inkább hallgatott, és a főzésre koncentrált, miközben anyósa hosszasan fejtegette a „régi értékek” és a „mai karrierista nők” közti különbséget.

Másfél óra múlva elkészült az ebéd. Judit lassan megkóstolta.

— Nem rossz — mondta vontatottan. — De sótlan. És a fűszerezés sem az igazi. Réka ezt jobban eltalálja.

Eszter az órájára pillantott.

— Mennem kellene.

— Máris? És a mosogatás? — vonta fel a szemöldökét Judit. — Gábor kérésére jöttél, nem saját indíttatásból.

— Pontosan, Gábor kérésére — válaszolta Eszter halkan.

— Hálátlan vagy. Befogadtunk a családba, lakást adtunk…

— A lakás Gáboré, a nagymamája hagyta rá — jegyezte meg Eszter csendesen.

Judit tekintete összeszűkült.

— Családi otthon! Ott nőttem fel. Az én édesanyám élt benne egész életében. Nélkülem Gábor nem is kapta volna meg, én beszéltem rá anyámat, hogy rá hagyja.

Eszter érezte, nincs értelme tovább vitatkozni.

— Tényleg mennem kell.

— Menj csak. De ne feledd: a hálátlanságnak mindig ára van. Gábor egyszer rájön majd, milyen feleséget választott.

Este Gábor jókedvűen érkezett haza.

— Na, voltál anyánál? — csókolta arcon.

— Igen. Főztem, ahogy kérted. — Eszter a tűzhelynél állt, háttal neki. — De megint azt mondta, hogy a lakás az övé, és tartozunk neki hálával.

Gábor homloka ráncba szaladt.

— És? Úgy érzi, joga van így gondolni. Ott nőtt fel.

— De nem igaz! Te mondtad, hogy a nagymamád azért rád hagyta, mert anyukádnak már volt saját lakása.

— Elég legyen! — emelte fel a hangját. — Az anyámról beszélünk. Rengeteget tett értem. Hol a te hálád? Jó lakásban élsz, kiadod a sajátodat, pénzt kapsz érte, és még segíteni sem akarsz.

— Miféle pénzt? — döbbent meg Eszter. — Közös célra gyűjtünk, autóra, emlékszel?

— Ha több időt fordítanál a családra, nem mindenféle továbbképzésekre, talán anyával is jobb lenne a viszonyod.

Eszter mellkasát szorítani kezdte a sértettség.

— Közgazdász vagyok. Ha nem fejlődöm, lemaradok.

— És az nem számít, hogy anya magányos?

— Nem magányos! Vannak barátnői, programjai, ott van Réka, és te is. Miért nekem kell mindig rohannom hozzá?

Gábor hirtelen felállt.

— Szóval szerinted az, hogy segítesz a férjed anyjának, az megalázó szolgálat? Azt hittem, megértő nőt vettem feleségül.

Felkapta a kulcsait, és becsapta maga mögött az ajtót. Eszter egyedül maradt a konyhában, és egy könnycsepp lassan végiggördült az arcán.

A következő napok feszültségben teltek. Gábor csak a legszükségesebbekről beszélt vele, estéit inkább Juditnál töltötte. Eszter a munkába menekült; ott legalább kiszámítható volt minden.