«Csak észre ne vegye, hogy pakolok!» — suttogta Réka idegesen
Bátor, kétségbeesett döntés, mégis felszabadító remény.
– Csak észre ne vegye, hogy pakolok! Bárcsak ne látná meg… – suttogta Réka idegesen, miközben kapkodva gyömöszölte a ruhákat a táskákba, és folyton az ajtó felé sandított.
– Anya, nem jön fel a harisnyám! – panaszkodott Lilla nyűgösen. – Nem akarok felöltözni.
– Lillácska, siess, kicsim – sürgette remegő hangon Réka. – Apa bármelyik pillanatban hazaérhet!
Amint a kislány meghallotta, hogy az apja közeledhet, azonnal elhallgatott. Többé nem tiltakozott, csendben folytatta az öltözködést. Félt az apjától.
Öt évvel korábban.
Réka nehéz körülmények között nőtt fel, olyan családban, ahol senki sem törődött igazán az érzéseivel vagy a gondjaival. Már gyerekként megtanulta, hogy magára van utalva.
Beszédhibája miatt szégyenlős volt, az iskolatársai csúfolódása pedig csak még mélyebbre taszította az önbizalomhiányba. Kilenc osztályt nagy nehezen fejezett be, utána a lakóhelyükhöz közeli kisboltban vállalt munkát takarítóként.
A munkatársai kedvelték a szelíd természete miatt, a bolt tulajdonosa pedig nagyra értékelte a szorgalmát. Télen, ha a hó eltorlaszolta a bejáratot, vagy vastag jégréteg borította a lépcsőt, Réka szó nélkül lapátolt, sőt még csákánnyal is feltörte a jeget – külön fizetséget sosem kért.
Lelkiismeretessége hamar feltűnt mindenkinek. Idővel már nemcsak takarítani hívták: ha valamelyik eladó megbetegedett, vagy nem tudott bejönni, Réka ugrott be helyette. Átvette az érkező árut, feltöltötte a polcokat, rendet rakott.
– Eladóként kellene dolgoznod – biztatták gyakran.
– Félek a pénztártól. Mi van, ha elrontok valamit? Nem szeretném a saját pénzemből kifizetni a hibát – felelte mindig bizonytalanul.
Amikor betöltötte a huszonötöt, a kollégái meglepetéssel készültek: a raktárhelyiségben terítettek meg neki, saját készítésű ételekkel ünnepeltek. Az este végén az egyik rakodó, Gábor felajánlotta, hogy hazakíséri.
Nem telt bele sok idő, és a kis közösségben mindenki tudta, hogy Gábor elcsábította Rékát, majd magára hagyta. A lány napokig megtörten járt-kelt, mintha minden ereje elszállt volna.
Aztán váratlan fordulat következett: Gábor súlyosan megsérült, és hosszú időre ágyhoz kötötték.
A kórházi ágya mellett felváltva virrasztott az édesanyja és… Réka.
Amikor végül hazaengedték, a lány hozzá költözött. Ápolta a férfit, gondoskodott róla, és közben az egész háztartást is vitte. Gábor anyja elégedetten figyelte a dolgos, szótlan segítőt, Gábor pedig természetesnek vette a törődést.
Lassan, de biztosan javult az állapota. Egy év elteltével már majdnem teljesen talpra állt, és úgy tűnt, hamarosan minden visszatérhet a régi kerékvágásba.
Bár fizikailag már szinte teljesen felépült, a munkába való visszatérés egyáltalán nem sürgette Gábort. Időnként elvállalt ezt-azt, alkalmi feladatokból szerzett némi pénzt, de állandó állása nem volt, és nem is törekedett rá.
A hosszú lábadozás alatt rászokott a kényelmes életre: délig aludt, aztán evett valamit, majd eltűnt a barátaihoz vagy horgászni ment. Esténként filmeket nézett, gyakran éjfélig vagy még tovább. Amikor Réka elmondta neki, hogy gyermeket vár, a férfi életvitelén ez mit sem változtatott. A nőnek nem maradt más választása, mint hogy várandósan is dolgozzon egészen a szülésig.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz