«Jót tenne neked pár kiló mínusz» — mondta gúnyosan Márk
Megvető gúny és végre felszabadító távozás.
– Tessék?! Mit mondtál az előbb? – fordult vissza Réka hirtelen, és játékosan, de érezhető indulattal rácsapott Márk vállára. – Ismételd meg, ha mered!
A fiú felnevetett, a tekintetét azonban le sem vette a monitorról, ahol épp a kedvenc online játékával csatázott.
– Nem fog tetszeni – vigyorgott.
– Azt mondtam, ismételd meg! – erősködött Réka, a hangja már kevésbé volt játékos.
– Rendben. Azt mondtam, hogy jót tenne neked pár kiló mínusz. Ja, és hogy nekem inkább a vékony szőkék jönnek be, nem a teltebb barnák – felelte könnyedén Márk, mintha csak az időjárásról beszélne.
Számára ez tréfának tűnt. Réka viszont egyáltalán nem nevetett.
Szeme szinte szikrázott, ökölbe szorított kézzel állt előtte, majd hirtelen sarkon fordult, és ideges mozdulatokkal pakolni kezdte a holmiját. A fiú közben visszafordult a képernyőhöz, fejhallgatón át nevetgélt a csapattársaival, mintha mi sem történt volna.
Réka a bejárati tükör előtt torpant meg. A visszaverődő kép egy csinos, de feldúlt lányt mutatott, akinek a szemében csalódottság ült. Egy pillanatra még hátranézett, abban reménykedve, hogy Márk utána jön, átöleli, és azt mondja: ostoba vicc volt az egész. De a szobából továbbra is a játék hangjai és a fiú jókedvű kommentárjai hallatszottak.
Összeszorított szájjal taxit hívott, majd úgy csapta be maga mögött az ajtót, hogy az visszhangzott a lépcsőházban. Mire leért, az autó már ott állt. Meglepődött a gyorsaságon – ehhez nem volt hozzászokva.
Behuppant a hátsó ülésre, és azonnal tárcsázta az édesanyját, Andreát. Most csak vele akart beszélni; mindig tudta, hogyan kell megnyugtatni és helyre tenni a dolgokat.
– Miért nem indulunk már? Vár még valakit? – szólt rá türelmetlenül a sofőrre, miközben a kicsengést hallgatta.
– Jól van, megyünk – vont vállat a fiatal férfi, és elindította az autót.
A telefonban végre megszólalt az ismerős hang.
– Szia, kicsim!
Réka nagy levegőt vett.
– Anya, miért nem vetted fel rögtön? Már azt hittem, valami baj van. Várj, átkapcsolok videóra.
– Épp a fürdőben voltam, oda nem viszem be a telefont – magyarázta Andrea, majd azonnal aggódóbb lett a hangja. – Mi történt? Hallom rajtad, hogy feldúlt vagy. Munkahelyi gond?
– Nem, ott minden rendben. Ez… Márkról szól – hallgatott el egy pillanatra Réka, majd kibökte: – Eljöttem tőle. És most komolyan gondolom.
– Értem… – sóhajtott az anyja. – Miért döntöttél így?
Réka az ablakon túli utcákat figyelte, amelyek gyorsan suhantak el mellettük.
– Elegem lett. Mindig mellette álltam, támogattam, próbáltam megfelelni neki. De ő folyton a súlyommal gúnyol. Nemrég a barátainkkal ültünk be egy pizzázóba. Rendeltem egy pepperonis pizzát, paradicsomlevet, meg egy könnyű desszertet. Erre ő hangosan közölte, hogy ha mindezt megeszem, utánfutós taxit kell hívnia. Azt kérdezgette, hova fér belém ennyi étel. „Kiflinek” meg „fánknak” nevezett, mindenki nevetett.
– És te ezt tűrted? – csattant fel Andrea.
– Nem. Felálltam és elmentem. Órákig bolyongtam a városban. Tudom, már nem ötven kiló vagyok, hanem hatvankettő, de ez nem tesz kövérré. Miért kell így beszélni velem?
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz