«Túladagoltam» — vallotta be Gabriella bűntudattal
Hideg gondoskodás mérgezőbb, mint a hallgatás.
Réka egészen kicsi kora óta biztos volt benne, hogy az anyja nem szereti őt igazán. Nem azért, mert Gabriella valaha kimondta volna, vagy nyíltan elutasítóan viselkedett volna. Épp ellenkezőleg. Nem emelte fel a hangját, nem bántotta, nem alázta meg. Kívülről minden rendezettnek tűnt: pedáns otthon, mindig tiszta és csinos ruhák, nyári utazások a tengerhez. Gondoskodás volt bőven — csak melegség nem.
A kislány ezt szinte tapintható módon érzékelte. Mintha az anyai érintésen mindig lett volna egy láthatatlan réteg, ami elválasztja őket. Amit Gabriella tett, az helyes és kötelességtudó volt: kivasalta az iskolai egyenruhát, megterített, átnézte a füzeteket. De az ölelés elmaradt, ahogy a gyengéd szavak is.
Réka nem tudott felidézni egyetlen olyan pillanatot sem, amikor az anyja csak úgy, ok nélkül magához szorította volna. Még a születésnapjain is csupán egy hűvös „boldog születésnapot” jutott, mellé egy futó érintés a vállán. Ha elesett, felsértette a térdét, Gabriella legfeljebb rosszallóan felsóhajtott: