— Jó reggelt kívánok. Elnézést, hogy ismét így állítom meg… de szerettem volna beszélni önnel.

Réka ösztönösen megfeszült.

— Történt valami?

— Nem, semmi ilyesmi. Csak… kísértetiesen hasonlít valakire, akit egykor nagyon szerettem. Az a nő gyermeket várt tőlem. Aztán nyomtalanul eltűnt. Amikor tegnap megláttam önt, úgy éreztem, kiszalad a talaj a lábam alól.

Réka arcából kifutott a vér.

— Azt akarja mondani, hogy…

— Nem állítok semmit — vágott közbe halkan Balázs. — Csupán felmerült bennem, hogy talán az ő lánya lehet. És… akár az enyém is.

A lány hátrébb lépett.

— Az édesanyámat Gabriellának hívják.

— Gabriella… — ismételte elgondolkodva. — Értem. Bocsásson meg. Valószínűleg tévedtem.

Fejével biccentett, majd visszaült az autóba. Mégis, a tekintete egész nap ott motoszkált Réka gondolataiban.

Eltelt egy hét. Egy este, munka után hazafelé tartva, ismét belebotlott a férfiba.

— Kérem, ne menjen el — szólt utána Balázs. — Tartozom magának magyarázattal.

Izgatottnak tűnt, de nem fenyegetőnek.

— Utánanéztem néhány dolognak. Az édesanyja korábban az egészségügyben dolgozott. Egy szülészeten.