Réka mozdulni sem mert.

— A főorvos azt mondta, mindent el lehet intézni. Nem voltak hozzátartozói, a kislány életben maradt. A papírokat átírják, és az ügy lezárul. Én pedig… mintha ködben jártam volna. Amikor megláttalak a kiságyban, jelnek hittem. Azt gondoltam, így talán jóvátehetem, amit elrontottam. Magamhoz vettelek.

Gabriella hangja elnehezült.

— Próbáltalak szeretni. De valahányszor rád néztem, az ő arcát láttam benned. Tudtam, hogy elvettem tőle az anyaságot. Talán ezért lettem olyan távolságtartó.

Réka lassan felállt.

— Köszönöm, hogy felnevelt. De most már értem mindent.

Balázs ragaszkodott hozzá, hogy Réka költözzön hozzá.

— Nincs senkim rajtad kívül — mondta csendesen. — Csak te maradtál.

Pereskedni akart, felelősségre vonni az érintetteket, ám Réka nemet mondott.

— A lelkiismerete már megbüntette — felelte. — A többiek éljenek együtt a saját terhükkel.

Tavasszal felkeresték Emese sírját. Szerény kőlap állt ott, a betűk alig voltak kivehetők. Réka az apja mellett állt, a hó olvadó cseppekben csorgott le a márványon, és hosszú évek után először érezte, hogy valami melegség költözik a szívébe.

Most már volt családja. Igazi. Későn érkezett, de végre az övé.