«Újévkor nálunk lesz a családom, és kész» — jelentette ki határozottan
Ez az egész egyszerűen igazságtalan és megalázó.
– Miért lenne gond, ha idén is nálunk gyűlne össze a család szilveszterkor? – értetlenkedett Márk. – Évek óta így csináljuk, már hagyománnyá vált, hogy együtt ünneplünk.
– Nem lehetne most kivételesen változtatni, és inkább mi mennénk vendégségbe valakihez? – próbálkozott óvatosan Nóra.
– Nem fogok senkihez könyörögni meghívásért. A rokonság már eldöntötte, hogy hozzánk jönnek, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy rendesen vendégül lássuk őket – fejtegette a férfi. – A bevásárlást elintézzük a hétvégén, te majd elkészíted az ételeket, és kész, minden rendben lesz.
Nóra azonban egészen másként látta a helyzetet. A tavalyi ünnepek emléke még mindig túl élénken élt benne, és egyáltalán nem vágyott az ismétlésre. Minden egyes évben náluk gyűlt össze az egész família, a főzés és a takarítás terhe pedig kizárólag az ő vállára nehezedett. Az anyósa úgy viselkedett, mintha ő lenne a ház úrnője, Márk nővére pedig hűen követte a példáját: rendre megérkezett a férjével és három gyerekével együtt. A kicsik felforgatták a lakást, állandó figyelmet követeltek, és percek alatt eltüntették az összes süteményt az asztalról. Márk öccsének családja sem maradt el mögöttük: soha semmit nem hoztak, egy tál ételt sem készítettek, ráadásul mindig késve estek be.
Az előző évben Nóra napokon át sürgött-forgott a konyhában, hogy mindenkinek jusson bőséggel. Az elkészített fogások szilveszter éjjelére és újév első napjára teljesen elfogytak, így neki és Márknak ismét boltba kellett menniük, hogy pótolják a készleteket. Akkor megfogadta, hogy többé nem vállalja ezt a szerepet, mégis úgy tűnt, Márk újra össze akarja hívni az egész társaságot.
– Mondd meg neki őszintén, hogy eleged van abból, hogy cselédként szolgálod ki a rokonait, és nem szeretnél ismét napokig készülődni – tanácsolta az édesanyja.
– Ha ezt kimondom, nemcsak Márk sértődik meg, hanem a szülei is mindent elkövetnek majd, hogy viszályt szítsanak közöttünk – sóhajtott Nóra.
– Akkor hívjatok inkább bennünket hozzánk, és a kérdés magától megoldódik – vetette fel Emese.
Nóra megpróbálta felhozni férjének a szülői meghívás ötletét, ám a beszélgetés balul sült el. Márk felháborodva kérdőre vonta, amiért szerinte csak kibújni próbál a családi vendéglátás alól.
Márk még mindig felindultan folytatta:
– Azt hittem, ezt már megbeszéltük. Erre most előállsz ezzel az egésszel, mintha semmi nem dőlt volna el.
– Én viszont úgy gondoltam, az lenne a természetes, ha mindkettőnk szempontjai számítanának – vágott vissza Nóra higgadtabbnak tűnve, mint amilyen valójában volt. – Miért evidens, hogy minden ünnepet a te családoddal töltünk?
– Hát hívd meg a tieidet is – erősködött Márk. – Elférünk, legalább nagyobb társaság lesz, és kész.
Nóra gyorsan végiggondolta, mit is jelentene ez a gyakorlatban. Több ember, több főznivaló, és természetesen minden teher ismét rá hárulna. Ráadásul ő elvből ragaszkodott ahhoz, hogy ezúttal a szüleihez menjenek. Kérhetett volna segítséget az édesanyjától, mégis igazságtalannak érezte az egészet. Márk rokonai így is kényelmesen érkeznének a kész asztalhoz, miközben ő és Emese napokig robotolnának.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz