«Ebben a lakásban soha nincs rend!» — vetette oda Márk ingerülten
Fölényes gúnya mérgezte meg az otthonunkat.
– Szia! Épp most lett kész a vacsora. Szedjek neked? – szólt ki Lilla a nappaliból a férjének.
– Mire átküzdöm magam ezen a szemétdombon, addigra kihűl az egész – vetette oda nyersen Márk. – Ebben a lakásban soha nincs rend! – tette hozzá ingerülten.
– Minden héten kitakarítok – próbálta menteni a helyzetet Lilla. – A két szabadnapomból az egyiket teljes egészében takarításra szánom.
– Gyerekkoromban anyám ilyesmit nem engedett volna meg magának apámmal szemben! – vágott vissza Márk kihívó hangon.
– A te édesanyád egyetlen napot sem dolgozott – felelte Lilla. – Persze hogy jutott ideje naponta ragyogó rendet tartani. Én viszont ugyanúgy dolgozom, mint te. Ha hétvégén besegítenél, sokkal gyorsabban végeznénk. Én is elfáradok, és nekem is jár a pihenés.
– Ugyan már, amit te csinálsz, az aligha nevezhető munkának! – legyintett Márk. – Egész nap műszempillát ragasztasz meg szemöldököt festesz mindenféle ostoba nőnek. Fogalmad sincs, milyen érzés egy ilyen disznóólban élni!
– Nem is tudom, erre mit mondhatnék… – sóhajtott fel Lilla szomorúan.
– Sejtettem! – mosolyodott el diadalmasan a férfi. – Neked a család sosem volt fontos, csak mondd ki végre!
– Te nem vagy hajlandó segíteni, mégis azt állítod, hogy alkalmatlan vagyok a házasságra? – emelte fel a szemöldökét hitetlenkedve Lilla.
– Pontosan erről van szó – vigyorgott Márk. – Na, mit főztél végül? – váltott hirtelen témát.
Amíg Lilla megterített, a férje árgus szemekkel figyelte minden mozdulatát.
– Most meg mit nézel? – kérdezte a nő, amikor észrevette a fürkésző tekintetet.
– Semmit. Csak szemlélem, milyen rendetlen feleségem van – felelte gúnyosan. – Ha a szüleimmel laknánk, anyám pillanatok alatt megtanítaná neked, hogyan kell tisztelni a férjedet. Mondtam is, hogy költözzünk hozzájuk, de te ragaszkodtál a külön élethez. Tessék, itt az eredménye. Még egy sima krumplipürét sem tudsz csomómentesen elkészíteni – szúrta oda.
– Mi ütött beléd ma? Egyszerűen nem értem! – fakadt ki végül Lilla.
– Ha végre normálisan viselkednél, nekem is jobb kedvem lenne – folytatta a csipkelődést Márk.
– Az én viselkedésemmel nincs gond – támaszkodott a nő az asztalra. – Viszont azzal, ahogyan te bánsz velem, annál inkább. Kár, hogy nincs még egy szobánk, ahová átköltözhetnék éjszakára.
– Ó, ezt könnyedén megoldom! – pattant fel hirtelen Márk, és az ajtó felé indult.
– Hová mész? – nézett utána döbbenten Lilla.
– Ma az anyámnál alszom. Ha majd úgy érzed, képes vagy példás háziasszonyként és feleségként viselkedni, hívj fel, és visszajövök ellenőrizni – felelte gúnyosan, majd kiviharzott a lakásból, hangosan becsapva maga mögött az ajtót.
Az ajtó csattanása után Lilla még hosszú ideig mozdulatlanul állt a szoba közepén. Végül visszaült az asztalhoz, de az ételhez már hozzá sem tudott nyúlni. Egy falat sem ment le a torkán. Képtelen volt felfogni, mi történt a férjével. Valaha éppen azért szerette benne, mert tele volt tervekkel, kíváncsisággal, élettel – most pedig úgy beszélt vele, mintha csupán egy bejárónő lenne a saját otthonában.
Koppints a Tovább gombra a folytatáshoz