“Intézze el, hogy többé ne ébredjen fel.” — mondta a nő fölényesen
Mélyen megható, mégis titokzatos és reményteli.
— Intézze el, hogy többé ne ébredjen fel. Végleg. Mennyivel tartozom?
Zsuzsanna felnézett a kórlapok fölül. Az asztala előtt egy elegáns, drága kabátot viselő nő állt, arcán azzal a fölényes magabiztossággal, amely azt sugallja: számára mindenki köteles teljesíteni a kívánságait. Mellette egy férfi toporgott, de tekintetét egy pillanatra sem emelte fel a telefonja kijelzőjéről.
A vizsgálóasztalon egy zárt szállítóbox állt. Belül halk mocorgás és nyüszítés hallatszott.
— Mi baja az állatnak? — kérdezte Zsuzsanna, és kinyitotta az ajtót.
A hordozóból egy fiatal, izmos testű kutya ugrott elő. Vöröses bundájú corgi volt, mellkasán fehér folttal, szemében élénk, értelmes csillogással. Azonnal Zsuzsanna kezéhez bújt, és rövid farkát lelkesen csóválni kezdte.
— Semmi baja — húzta el a száját a nő. — Egyszerűen feleslegessé vált. A lányom külföldre ment tanulni, ez csak az ő hóbortja volt. Nekem nincs kedvem pesztrálni.