– Beszélek vele.

– Már beszéltél.

Reggelinél újra megpróbálta.

– Apa, Eszter azt kéri, kopogj, mielőtt bemész.

– Az én házam! Akkor megyek be, amikor akarok! Ha nem tetszik, el lehet költözni!

– De apa…

– Semmi de! Befogadtalak titeket, eltartalak, és még panaszkodtok is!

Eltart… Eszter keserűen gondolt rá, hogy a bevásárlást többnyire ő fizeti.

Dél körül megérkezett Nóra a férjével. Eszter fellélegzett – legalább történik valami.

Az ebédnél Gergő szokás szerint dicsekedni kezdett.

– Emlékeztek, amikor Nórát megvédtem a huligánoktól? Heten estek nekem, mindet földre küldtem!

Nóra és a férje összenéztek. Valójában egy részeg szomszédról volt szó.

– Igen, apa, igazi hős voltál – mondta kelletlenül.

– Hát persze! Nem úgy, mint ezek a hálátlanok! Tetőt adok a fejük fölé!

– Apa, elég – szólt rá Nóra.

– Mit elég? A saját házamban azt mondok, amit akarok!

A vendégek távozása után Eszter a konyhában mosogatott. Gergő mögé lépett.

– Csinos menyem van.

Eszter megmerevedett.

– Köszönöm.

– Márk nem becsül meg. Teljesen elpuhult.

A férfi keze a vállára nehezedett. Eszter azonnal elhúzódott.

– Lillához kell mennem.

– Alszik. Beszélgessünk inkább. Fiatal vagy, szép… talán jobb férfit érdemelnél.

Eszter hirtelen megfordult.

– Hogy mer ilyet mondani?!

– Ugyan, csak tréfáltam!

Kirohant a szobából. Márk az ágyon feküdt.

– Hallottad?

– Hallottam.

– És?

– Eszter, amint találok munkát, elmegyünk innen. Addig… próbáld kibírni.

– Meddig még?

– Nem tudom.

Leült mellé. A férfi összetört. A gyár a balesete után egyszerűen megszabadult tőle, mintha sosem lett volna fontos.

Este elaltatta Lillát. Halk mesét suttogott, amikor az ajtó ismét kinyílt.

– Mesét olvasol? – kérdezte Gergő, és leült az ágy szélére.

– Igen.

– Én annak idején Márknak a háborúról meséltem… – kezdte, és Eszter gyomra görcsbe rándult a folytatás sejtelmétől.

Eszter gyomra összerándult.

– Ő még kicsi ehhez – mondta halkan.

– Ugyan már! Tudnia kell, honnan jött a család! – legyintett Gergő.

– De nem ilyen hangnemben, főleg nem a gyerek előtt.

Eszter nem vitatkozott tovább. Felkapta Lillát, kabátot adott rá, és kilépett vele a csípős, esti hidegbe. A friss levegő égette az arcát, de legalább távol volt a lakás fojtogató légkörétől.

A telefonja rezgett. Márk hívta.

– Hol vagytok? – kérdezte fáradtan.

– Sétálunk.

– Apa azt mondta, jelenetet rendeztél.

– Nem rendeztem jelenetet. Megint átlépett egy határt.

Másnap reggel Eszter felhívta az édesanyját.

– Anya, maradhatnánk nálad pár napig?

– Hogyne, gyertek csak – érkezett a gondolkodás nélküli válasz.

Gyorsan összepakolt. Márk némán figyelte.

– Te is jössz – nézett rá Eszter.

– Holnap állásinterjúm van.

– Hányadik már? A huszonkettedik?

A férfi lesütötte a szemét.

– Igyekszem, tényleg.

– Tudom. De apád teljesen felőröl. Gyere velünk.

Amikor közölték a döntést, Gergő felcsattant.

– Hova készültök?!

– Anyához, néhány napra – felelte Eszter higgadtan.

– És én? Ki fog itt ellátni?!

– Van étel a hűtőben. Meg tudod oldani.

– Én? Az nem az én dolgom!

– Dehogynem.

– Márk, hát nem szólsz rá a feleségedre?

Márk ekkor felemelte a fejét.

– Apa, pihenésre van szükségünk. Tőled.