Amikor az este közeledtével készülődni kezdtek a hazautazáshoz, Gergő kilépett az udvarra, hogy beterelje a legelőről hazatért juhokat.

Néhány perc sem telt el, amikor Nikolett is utána sietett az udvarra. Eszter a verandára lépett; a kertre nyíló ajtó tárva-nyitva állt. Ekkor akaratlanul is meghallotta a feleség éles, ingerült hangját.

– Gergő, elegem van a nővéredből, és abból is, hogy folyton idejár a férjével! Ne jöjjenek többet! Először is, a férje úgy bámul rám azokkal a tolakodó, csillogó szemeivel, mintha felfalna. Biztos afféle nőcsábász, aki fiatal testre vágyik. Másodszor pedig a te drága Esztered állandóan kioktat: szerinte nem tudok főzni, a levesem ízetlen, a tányérok koszosak. Ha most azonnal nem mennek el, jelenetet rendezek! Mondd meg neki világosan, hogy itt semmi keresnivalójuk! – förmedt rá durván a férjére.

Gergő döbbenten állt előtte.
– Nikolett, te miről beszélsz? A sógorom tisztességes ember, eszébe sem jutnál. És mikor kritizált volna téged Eszter? Hiszen a levesedet még nem is kóstolta. Mindig csak teát iszunk együtt, aztán ennyi – válaszolta felháborodva.