Eszter vállat vont, mintha nem érintené. A válás körüli hercehurca teljesen kizökkentette. Mégis, pár nappal később a fia újra szóba hozta.

– Tudod, kedvelem Leventét. És érdeklődött felőled is. Beugrana velem munka után, rendben?

Eszter elsőre tiltakozni akart, aztán meggondolta magát. Miért is ne? Végül is rokon, és Márk szemében becsületes ember.

Levente egyszer átjött, aztán megint. A fiúval hamar találtak közös témát: javítások, szerelés, apró barkácsmunkák. A lakásban mindig akadt tennivaló. Eszter pedig azon kapta magát, hogy figyeli az órát, mikor csengetnek már.

Egy délután a konyhaasztalt javították. Márk telefonja megcsörrent.

– Anya, csak pár percre leszaladok! – kiáltotta, és már ki is rohant.

Az ajtó becsukódott. A lakás hirtelen szokatlanul csendes lett.

Levente a csavarral bíbelődött, igyekezett a helyére hajtani, de a menet újra és újra megcsúszott, a csavar pedig kicsúszott a kezéből és a padlóra pottyant.

A csavar újra a földön koppant. Levente egy pillanatra mozdulatlanná vált, majd lassan felegyenesedett. Rájött, hogy egy ideje már nem is a szétesett asztallal küzd, hanem valami egészen mással. Felnézett Eszterre, és a tekintetében most nem ügyetlen zavar, hanem elszántság ült.