– Szeretnék bocsánatot kérni azért, ami akkor történt – mondta csendesen. – Nem úgy akartam, mégis rosszul sült el. Te különleges vagy, Eszter. Ne hidd, hogy olyan vagyok, mint amilyennek látszani engedtem magam. Réka után… – elakadt a szava –, nehezen bíztam bárkiben. De te más vagy. És az igazság az, hogy nagyon közel kerültél hozzám.

Feltápászkodott a padlóról, félretolta a javításra váró asztalt, és tétován odalépett hozzá. Egy pillanatig habozott, mintha még most is visszafordulhatna, aztán esetlenül, de őszintén átölelte, és megcsókolta. Eszter meglepődött, mégsem húzódott el. Mintha már régóta erre a mozdulatra várt volna, csak nem merte bevallani magának.

Márk jóval később ért vissza, mint ígérte. Amikor belépett, és meglátta őket az asztal fölé hajolva, huncut mosoly suhant át az arcán.

– Na, nélkülem nem boldogultok? – nevetett. – Én viszont farkaséhes vagyok!

– Ezzel nem vagy egyedül – felelte Levente rekedtes hangon, és Eszter szemébe nézett. A tekintetükben ott vibrált valami új, kimondatlan szövetség.