Erőt vett magán, mosolyt erőltetett az arcára, és benézett a szobába.
– Gábor, bevihetem ide a vacsorát? A kedvenceid készültek. Tudom, hogy kimerült vagy, és keveset alszol. Csak szólj, és tálalok.

Gábor a kanapén ült, a tekintete valahová a semmibe révedt. A tévében ugyanaz a sorozat futott, mint a konyhában, de látszott rajta, hogy nem is figyel rá.

– Eszter, hagyj már a fasírtjaiddal – mondta hűvösen. – Inkább valami másról beszélnék. Emlékszel Leventére? A falusi unokatestvéremre. Felhívtam, hogy jöjjön ide dolgozni a gyárba. Ott otthon teljesen magára maradt, Réka már régen elköltözött tőle. Nem akarom, hogy teljesen lecsússzon. Ha minden jól megy, egy hónap múlva kap egy szobát a munkásszállón. Addig viszont nálunk húzná meg magát. Úgyis üres Márk szobája. Albérletre nincs pénze, panaszkodott is, hogy alig jön ki a fizetéséből. A falusiak amúgy is spórolósak. Legalább lesz, aki megeszi, amit főzöl.

Eszter arcát elöntötte a forróság. Nem is maga az ötlet fájt neki igazán, hanem a hangnem. Gábor még soha nem beszélt vele ilyen szárazon, ennyire érzéketlenül.