– Ez meg mi az ördög, Gábor? – rántotta fel magára a takarót Eszter, hogy eltakarja a vállát. – Mit kerestek itt mind a ketten?

– Pont ezt szeretném én is megtudni! – vágott vissza Gábor fagyos hangon. – Sokáig nem hittem a pletykáknak, pedig figyelmeztettek, hogy amíg túlórázom, te vígan szórakozol másokkal. Ma direkt korábban jöttem haza. Azt hittétek, késő estig dolgozom, igaz?

– Ne beszélj képtelenségeket, és tedd már el azt a telefont! – csattant fel Eszter. Olyan volt az egész, mintha még mindig álmodna. Ki ez az ember előtte? Hová tűnt a férje?

– Nekem ennyi elég volt. Beadom a válópert. Túl sok mindent nyeltem le, de mindennek van határa. Te pedig – fordult Leventéhez –, hálás lehetnél. Segítettem munkát szerezni, erre így hálálod meg?

Az ajtó nagy csattanással csapódott be mögötte.

Néhány másodpercig néma csend ült a szobára.

– Mi volt ez az egész? – fordult Eszter döbbenten Leventéhez. – Mit kerestél egyáltalán a hálóban?

– Eszter, esküszöm, Gábor hívott fel – magyarázta kapkodva a férfi. – Azt mondta, nem ébredsz fel, és késésben leszel a munkahelyedről. Csak azért jöttem be, hogy szóljak. Szólítottalak, de meg sem mozdultál, úgyhogy finoman megráztam a vállad. Erre kivágódik az ajtó, és ő ott áll… A többit te is láttad.