Eszter szinte hitetlenkedve járta végig a szobákat. Az emeleti dolgozószobában modern számítógép állt, a polcokon klasszikus kötetek sorakoztak. A hálóban baldachinos ágy várta – olyan, amilyenről gyerekkora óta álmodott. Az erkélyről erdő és víztükör látványa tárult elé.

– Köszönöm, Emese néni – suttogta meghatottan.

Az első hónap szinte észrevétlenül suhant el. Eszter berendezkedett, megismerte a környéket, hosszú sétákat tett az erdőben, és megtanulta, miként kell begyújtani a kandallót. Újra írni kezdett: előbb csak naplót vezetett, később rövid történeteket vetett papírra friss életéről. Elindította „Városi kakukk falun” című blogját, amely váratlanul sok olvasót vonzott.

Kinga, a szomszéd, nyugdíjas irodalomtanárnak bizonyult, művelt és kedves asszonynak. Barátságuk gyorsan elmélyült: gyakran ültek össze házi lekvárral kínált tea mellett, és könyvekről beszélgettek.

Kinga emellett a falu híreinek legfőbb forrása volt.

– Képzeld, nemrég új állatorvos költözött hozzánk… – kezdte egy délután sejtelmesen.

– …Benedek Viktornak hívják – fejezte be Kinga sejtelmes mosollyal. – A városból költözött ide, és saját rendelőt nyitott.

Eszter felnevetett.
– Ugyan már, Kinga, csak nem férjhez akarsz adni?
– És ha igen? – csillant meg az idős asszony szeme. – Rendes, dolgos ember. Ráadásul a te Mazsoládat is ő rakta össze, amikor megsérült a mancsa.

A találkozásuk végül egészen hétköznapi módon történt. Mazsola ismét bajba sodorta magát: madarakat kergetett a kertben, és rosszul ugrott le a kerítésről. Eszter nem habozott, ölbe kapta a duzzogó macskát, és elvitte az új állatorvoshoz.

Benedek magas, kissé esetlen mozgású férfi volt, olyan harmincöt év körüli. Erős keze biztonságot sugárzott, mosolya pedig nyílt és meleg volt.
– Semmi komoly – állapította meg alapos vizsgálat után. – Csak egy zúzódás. Lefertőtlenítjük, és pár nap múlva újra szaladgálhat ez a kis csibész.

Mazsola, aki idegenekkel rendszerint bizalmatlan volt, most meglepő nyugalommal tűrte a kezelést, sőt dorombolni kezdett.
– Ez valami különleges képesség? – kérdezte Eszter derűsen. – Máskor karmol, ha hozzáérnek.
– Talán egy nyelvet beszélünk – vont vállat Benedek. – Két városi száműzött a falusi világban. Már-már rokonlelkek.

Ezen mindketten elnevették magukat, és a könnyed szóváltás hosszabb beszélgetéssé kerekedett. Kiderült, hogy Benedek nemrég Győrből költözött ide.
– Belefáradtam az örök rohanásba – vallotta be. – A zajba, a türelmetlenségbe. Itt más az idő járása. Az emberek is másképp néznek a világra.

Eszter bólintott. Pontosan tudta, miről beszél.

Ettől a naptól kezdve egyre gyakrabban futottak össze. Eleinte véletlenül, később már szándékosan. Benedek néha csak azért tért be, hogy ránézzen Mazsolára, Eszter pedig házi süteménnyel lepte meg a rendelőben. Sétáltak a tóparton, gombát szedtek az erdőszélen, vagy egyszerűen csak céltalanul bolyongtak a fák között.

A férfi műveltsége, finom humora és megbízhatósága lassan, de biztosan elbűvölte Esztert. Nem játszmázott, nem próbált többnek látszani annál, aki valójában volt.