— Úgy gondoltuk? — ismételte Eszter élesen. — Kik döntöttek így?

— Hát… én — pirult el Réka. — Ebben nincs semmi különös.

És akkor Eszterben összeállt a kép. Márk nemcsak hogy tudott róla — valószínűleg ő kezdeményezte az egészet. Nem volt bátorsága elé állni, inkább az anyját küldte maga helyett. Gyáva.

Eszter mély levegőt vett, majd összeszedte a papírokat az asztalról, és határozott mozdulattal egymásra tette őket.

— Tudja mit… — kezdte higgadt, de jeges hangon.

— Tudja mit… — kezdte higgadt, de jeges hangon. — Átgondolom.

— Mit kell ezen gondolkodni? — csattant fel Réka ingerülten. — Ennyire fösvény lennél? Vagy talán nem is szereted a férjedet?

— A férjemet szeretem — felelte Eszter kimérten. — De ez a lakás az én tulajdonom.

— A tiéd, a tiéd! — legyintett hevesen az asszony. — És akkor Márk micsoda itt? Albérlő?

Eszter érezte, hogy belül lassan forrni kezd benne a düh, de a hangja továbbra is halkan csengett.
— A férjem a társam. A négy fal kérdése nem változtat ezen.

— Nahát! — pattant fel Réka a kanapéról. — És ha egyszer mégis elválnátok? A fiam hoppon maradjon?

— Ha nem válunk el, akkor miért lenne szüksége a nevét viselő tulajdoni lapra? — vágott vissza Eszter.

Balázs, aki eddig feszengve figyelte a jelenetet, idegesen rendezgetni kezdte az iratokat. A papírok zizegése megtörte a feszültséget.

— Eszter… talán beszélje meg ezt a férjével — próbált közbelépni békülékenyen.

— Természetesen meg fogom — bólintott Eszter. — Amikor hazajön.

— Ugyan már! — csóválta a fejét Réka. — Egy rendes feleség magától ajánlaná fel! Te meg úgy őrzöd, mint kutya a csontját!

Elég volt.

Eszter lassan felállt, teljes magasságában kihúzta magát.
— Réka, kérem, hagyja el a lakásomat.

— Tessék?! — az asszony visszahuppant a kanapéra.

— Jól hallotta. Kérem, menjen el. Most.

— Hogy merészeled! — sipította Réka. — A férjed anyja vagyok!

— Épp ezért kérem udvariasan — mondta Eszter, és az ajtóhoz lépve kitárta azt. — Mielőtt elveszíteném a türelmemet.

Balázs gyors mozdulatokkal összeszedte az aktát, és felállt.
— Réka, talán tényleg jobb lenne most…

— Megőrültél? — robbant ki az asszony, miközben feltápászkodott. — Egy lakás miatt tennéd tönkre a családot? Anyaként mondom!

— Ön nem az én anyám — felelte Eszter metsző hangon. — És nem én rombolom a családot.

— Hanem ki? — lépett közelebb Réka, és mutatóujját Eszter mellkasának szegezte. — Ki hívott ide ügyvédet?

— Pontosan! Ki hozott ide egy idegent, hogy rávegyen, írjam alá a saját tulajdonomról szóló papírokat? — Eszter nem hátrált.

— Hát hogy beszélsz! — kapott a szívéhez Réka. — Ennyi mindent tettem érted!

— Például? — kérdezett vissza Eszter szárazon.

— Neked adtam a fiamat! A világ legjobb férfiját!

Eszter ajkán keserű mosoly suhant át.
— Ajándék volt? És most számlát nyújt be érte?

— Miféle számlát! — tört ki sírásban az asszony. — Csak azt akarom, hogy a fiam férfi lehessen a saját otthonában!

— A sajátjában? — ismételte Eszter. — Ez a lakás az enyém.

— Pont ez az! — csapta össze a kezét Réka. — Egy férfi nem élhet az asszony területén!