Nem sírt. Helyette módszeresen dolgozni kezdett. Leszedte a vállfákról a ruháit, összehajtotta őket, és nagy szemeteszsákokba tette. A fürdőszobából összeszedte a borotváját, az illatszereit, minden apróságát. Mindent egy kupacba hordott az előszobába.

„Majd érte jön” — gondolta hűvösen.

Ezután leült a számítógép elé. Rövid, tárgyilagos e-mailt fogalmazott a közös képviselőnek: zárat szeretne cseréltetni, minél hamarabb. Másnap reggel felhív egy lakatost, és lecserélteti az összes zárbetétet. Nem kockáztathat.

Azt is elhatározta, hogy két napon belül felkeres egy ügyvédet. Egy valódit. Nem olyat, akit az anyósa rángat magával kész papírokkal. Pontosan tudni akarta, milyen lehetőségei vannak, hogyan védheti meg a tulajdonát mindenféle „családi” nyomásgyakorlással szemben. Inkább legyen túl óvatos, mint kiszolgáltatott.

Amikor besötétedett, váratlanul megszólalt a vezetékes telefon. Arról teljesen megfeledkezett.

— Eszter? — Márk hangja feszült volt. — Miért nem veszed fel a mobilod?

— Nem akarok beszélni veled.

— Kérlek… beszéltem anyával. Megígérte, hogy nem fog beleavatkozni…

— Tudom. Nem fog.

— Látod? Akkor minden rendben lehet!

— Nem, Márk. Azért nem fog, mert én sem foglak többé látni.

— Eszter, ezt nem gondolhatod komolyan!

— De igen. Ennyi volt. Élhetsz bárhol, csak itt nem.

— De hát összeházasodtunk!

— És?

— Egy család vagyunk!

— A család nem készül szerződéssel a másik tulajdonára az esküvő után egy héttel.

— Mondtam, hogy nem akarom a lakást!

— Akkor miért volt az anyádnál minden adat? Miért állt készen a papír, hogy aláírassátok velem?

— Ő csak… megszokásból… szakmai ártalom…

— Elég. Elmondtál neki mindent. Azt is, hogy bánt, amiért nem vagy tulajdonos. Aztán hagytad, hogy „megoldja”.

— Nem hagytam! Ő túlzásba vitte!

— Akkor intézd el vele. De nélkülem.

— Megteszem! Csak adj még egy esélyt…

— Nincs mit adnom.

— Szeretlek…

— Én már nem — felelte halkan, és letette.

A készüléket ismét kihúzta. A lakásra újra rátelepedett a csend, de ez már nem volt nyomasztó. Inkább tiszta és határozott. Eszter körbenézett az előszobában sorakozó zsákokon, majd mély levegőt vett.

Most először érezte úgy, hogy valóban az övé ez az otthon. És az is marad.